Kabdebó Tamás: Dunaúszó (Budapest, 2013)
7. A lélek feltételezi azt, ahol lakik, a testet, egyike az élővilág formáinak, mely csak így örökkévaló, hogy molekuláira bomlik
Nagy S. János megvakarta kopasz üstökét. „Én nem vitatom az önfeláldozás értékét. De többre becsülöm - horribile dictu - az életben maradást,” „Városom, Belgrád, az életben maradás iskolapéldája. Tönkrezúzták, aztán, mint a Főnix, újraéledt. Egyszer szerb főváros volt, másszor vidéki pillérváros, harmadszor Jugoszlávia fővárosa. Ezt a szövetséget, ami Jugoszlávia volt, kihúzták alóla, mint politikai szőnyeget. Ha majd városom az Európai Unió oszlopos tagja leend, akkor politikai súlya ismét megnövekszik, és ismét előénekese lesz a délszláv vidék vegyes zenekarának.” A Tito nevű nosztalgiahajó elkötötte oldaláról a kenut, benne utasait, és kikötött a Kalamegdánnal szemben a belgrádi rakparton, korareggel. Egy töpörödött anyóka kapaszkodott pallóhídon áttipegve a Tito nevű hajóra, és százráncos arcát a fiának beillő kapitány arcába nyomta. Jani kézre fogta evezőjét, Pali vízre szállt, megindultak le a Dunán Szendrő városa-vára felé. Már látótávolságban voltak Smederevo szétlőtt, szétrobbantott csonka tornyaitól, mikor a Duna-túra páros egy felfordított halászcsónakot látott hassal felfelé lebegni a folyó közepén. Jani kikapcsolta a motort, Pali alábukott a csónaknak. Ott egy fiatal párra lelt, akik egymásba kapaszkodva szívták a csapdába esett levegőt. Mondtak is valamit, de szerbül, Vas Pál visszafelelő magyar nyelvű kérdését meg ők nem értették. Jani a víz felszínén végiglegeltette szemét, és a parton egy éltes urat vett észre, amint az a sétabotjával hadonászott. Aztán közös erővel visszaforgatták a csónakot. Az öregúr a parton visszafelé vetett keresztet, pravoszláv módon - gondolhatni, kibékült a helyzettel. Korábban a fiatalok szerelmét kifogásolhatta, kik a csónakbújósdiban kereshettek menedéket. Pali, Jani már ismerték Szendrő várát, városát. Az esti fényeknél kikötöttek, letáboroztak a bástyák között, meg143