Kaposi Márton: Machiavelli Magyarországon (Budapest, 2015)
Harmadik rész. Machiavelli életműve mint az egyetemes kultúra különböző rétegeinek szerves része
derül ki, hogy ez a komédia nem csupán mint jellemvígjáték új (vagy elsősorban az egyik legkiválóbb jellemvígjáték), hanem az is, hogy a komédia műfajának olyan történelmileg kiteljesedett ritka (alighanem első) példánya, amelynek a komikus szituációt a maga teljességében megmutató volta ugyanannyira jellemző és fontos, mint a komplementer jellemek szituációt generáló és kiteljesítő funkciója. Ezért hangsúlyozza Bécsy, hogy Machiavelli ugyan a vígjáték műfajában teremtette meg - hiszen tragédiát nem írt - történelmileg először a dráma mint műnem alapvető ontikus jellemzőjét (amit a tragédia terén Shakespeare tett meg): a szereplők teleologikus cselekvéseinek immanens egységgé, világszerű egésszé szerveződését: „a Mandragorában észlelhetjük először, hogy a vígjáték cselekménymozzanatai egységesek, és hogy ez az egységesség a drámamünem alapvető törvényszerűségei révén valósul meg”.46 Ez nem azonos a klasszicizmus később meghirdetett hármasegységprogramjának a cselekmény egységére vonatkozó formális követelményével. Azzal több, hogy itt a dráma (éppen a komédia) minden eleme a saját világ megteremtése végett fonódik egybe. Ezért figyelmeztet Bécsy a műegység és a dekórum különbségére, mely utóbbi kevésbé mély, illetve illeszkedést és egybecsengést szerkezetileg csak a mű eleje és vége között vár el, inkább stiláris egyeztetést javasol a szereplők beszédmódja tekintetében. Machiavelli vígjátéka - folytatódik Bécsy érvelése mivel az érett dráma egyik műfajának, a komédiának új korszak kezdetét jelző példánya, nagymértékben segíti egy általános irodalomesztétikai törvény felismerését, és ez a dráma belső formájának világszerüsége, amit az esztétikában egyesek „kompakt egység’’-пек (József Attila), mások „kozmikus totalitásénak (Benedetto Croce) neveznek. A világszerűség (Weltlosigkeit) kategóriáját - noha forrásait nem jelöli Bécsy - Lukács György esztétikája alapján használja, akinél ez a terminus a műalkotás lényegi egységességét, önmagát megvilágító egységét jelenti, amit - és ez már Gadamerre enged következtetni - gondolatilag is meg lehet ragadni, hiszen a műalkotásnak sok egyéb összetevője mellett mindig van bizonyos értelemtartalma, és jellemzi egyfajta értelem-összefüggés (Erkenntnissinn).47 A művészi formában megjelenő értelemtartalmat erőltetés nélkül ki lehet hámozni belőle. A Mandragórából a reneszánsz társadalmának különféle visszásságaira, gyarló embereinek olykor a jóra is hajló fogékonyságára vonatkozó tudást lehet kiolvasni, írójának kritizáló attitűdjével együtt. Bécsy Tamás Mandragóra-elemzése - fő célkitűzésének megfelelően - Machiavelli legjobb vígjátékának új utat nyitó történelmi helyét jelöli ki mindenekelőtt, de ebben - másoktól eltérően - nem jellemkomikum mivoltát ítéli a legfontosabbnak, hanem - az ettől nyilván nem független - világot teremtő teleologikus belső egység megalkotását. S noha a komédia műfajába tartozó alkotásban mutatja ki az új jellegzetességeket, általánosabb megállapításhoz is eljut, mert - mint tanulmánya címében jelzi - a dráma mint műnem jellemzőjeként definiálja az alapszituáció lehetőségéből teleologikusan kibomló, logikus cselekvéssort és világszerű egységet. Az ilyen egység a tragédiában is ugyanannyira fontos. Viszont az alaphelyzet egységet meghatározó szerepének kiemelésével, a komédiát is döntően megalapozó funkciójának megmutatásával Bécsy elemzése tulajdonképpen feloldotta vagy legalábbis tovább relativizálta a helyzetkomikum és a jellemkomikum általában hangsúlyozott ellentétét, mert így a jó komédiában egyik sem lehet magas művészi színvonalú a másik nélkül. Az ókori latin vígjátékok nem csupán átfogó hatású és komplex alaphelyzeteket nem tudtak teremteni, de jellemei is eléggé elnagyoltak voltak, mint 46 BÉCSY Tamás, 1989,41. 47 LUKÁCS György, 1965,1,438-452.; GADAMER, Hans-Georg, 1984, 95,146. 430