Kodály Zoltán: Utam a zenéhez. Öt beszélgetés Lutz Besch-sel (Budapest, 2012)

Kodály Zoltán - nem úgy, mint Stravinszky vagy Honegger - nem adott közre emlékiratokat. A húszas-harmincas évek közvé­leménye inkább szótlanságának hírét őrizte meg. Élete vége felé vált csak beszédesebbé: ekkor, több ízben is, szívesen válaszolt jó időben feltett jó kérdésekre. Lutz Besch, a Brémai Televízió megbí­zásából, a lehető legjobbkor keres­te fel Budapesten 1964 tavaszán. Kiderült: a Mesternek annyi, má­sokkal megosztandó emlék-gon­dolata van életéről, küzdelmeiről, zeneműveiről, népzenegyűjtő és pedagógiai munkásságáról, a nép megálmodott útjáról a muzsika birodalmában, amennyi el sem fér egy televíziós portréfilmben. Ezért a riporter 1964 őszén vissza­tért Budapestre, hogy további be­szélgetések során teljesebbé tegye Kodály vallomását. Kis kötet ke­rekedett ki az interjúból; kéziratát az emlékező jóváhagyta. A német nyelvű kötet 1966-ban, Kodály éle­tének utolsó hónapjaiban, Zürich­ben látott napvilágot. Új magyar fordítása - a Mester összes írását közreadó Bónis Ferenc munkája - ezúttal jelenik meg először önálló kötetként Benjamin Britten, Ernest Ansermet és Yehudi Menuhin elő­szavával.

Next