Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten 1. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról - Az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék kiadványai 4. (Budapest, 2006)
I. A reformátusok Budapest társadalmában
Welker Árpád: Vegyes házasságok és vallásváltások 159 A felekezeti vegyes házasságok A neves statisztikus, Kőnek Sándor írja egyik munkájában, hogy „a vegyes házasságok száma nálunk nagyobb, mint bármely más európai államban”.2 Már a korban is felmerült, hogy a vegyes házasságok viszonylag jelentős aránya és a laicizálódás, a szekularizáció összefüggő jelenségek, ám Kőnek tagadja ezt, és nem a „vallási közönynek”, hanem „életbölcsességnek” tulajdonítja.27 28 Ugyanis valamennyi felekezet, ha különböző mértékben is (és itt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a katolikus egyház időnként kifejezetten tiltó álláspontot foglalt el a vegyes házasságokkal kapcsolatban) idegenkedik a felekezeti vegyes házasságtól. Egyfelől valamennyi vallási közösség abból a felfogásból indul ki, hogy a saját tanítása a leghelyesebb, és ez a vegyes házasságban relativizálódhat, másfelől a gyermekek neveltetésében nehezebb annak érvényt szerezni. Ebben az értelemben bizonyos fokú eltávolodás az egyháztól mindenképpen előfeltétele a vegyes házasság megkötésének. A születendő gyermekek vallásáról szóló megegyezéssel nyerhető vagy veszthető lelkek száma különösen élessé tette a protestáns-katolikus ellentétet, amely a 19. században már hosszabb múltra tekintett vissza. Adriányi Gábor eufemizmusával: az áprilisi „törvények értelmében a katolikus egyház elvesztette eddigi alkotmányos privilégiumait”.29 Az „alkotmányos privilégiumok” között találjuk a felekezeti egyenlőtlenségek törvényben rögzített rendszerét és ennek kapcsán a házasságügy katolikus dominancián alapuló rendezését is. A viszonosság katolikus és más keresztény vallás viszonylatában a 19. század jelentős részében igen messze állt a megvalósulástól. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az 1848:XX. törvénycikk, amely kimondta a törvényesen bevett vallásfelekezetek viszonosságát, azaz egyenlőségét. Végrehajtásáról azonban nem rendelkeztek. A jogegyenlőség felekezeti megvalósulásához a következő lépést az 1868:LIII. törvénycikk tette meg, amely végül úgy rendelkezett,30 hogy a vegyes házasságban születendő gyermekek nemük szerint követik szüleik vallását. Az ugyanez évi XLVIII. törvénycikk a vegyes házassági válóperekről a házasfeleket egyenként a saját felekezetűk szerinti bírósághoz utalta. Tulajdonképpen ezzel keletkezett az a jogi anomália, amely a polgári házasságot követelő tábor hivatkozási 27 Kőnek Sándor: Magyarország népmozgalma 1877—79. Budapest, 1882. 36. 28 „Hogy ez nem a hitközönynek, sem a vallásos érzület hiányának, hanem a belső vallásos meggyőződésnek az élet igényivel való helyes összehangoztatására irányzott életbölcseségnek és népünk még alsóbb rétegeiben is e tekintetben felismerhető bizonyos gyakorlati tapintatának a szüleménye, ezt már máskor is volt alkalmam hangsúlyozhatni.” Uo. 29 Adriányi Gábor: A magyar egyház és a Vatikán (1848—1918). In: Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. МЕТЕМ, Budapest, 1996. 212-213. 30 Eötvös eredetileg a szülők szabad megegyezésére bízta volna a vegyes házasságban született gyermekek felekezeti hovatartozásának eldöntését, de végül protestáns javaslatra a bizottsági szakaszban megváltozott a koncepció. Vö. Salacz Gábor: A magyar kultúrharc története 1890-1895. Pécs, 1938. 12-13.