Kovách Imre et al. (szerk.): Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon. Tanulmányok (Budapest, 2012)
Befogadás és kizárás
A rendszerváltás előtti és utáni civil szerveződést egy bipolaritás jellemzi: mindig van egy hatalomhoz közeli és egy hatalom elleni roma szerveződés. A bipolaritást létrehozó és fenntartó hatalmi koncentrációk a rendszerváltás után annyiban változtatták meg a szerveződések arculatát, hogy ezek nem kizárólag állami intézmények lehetnek, hanem megjelentek a civil szervezeteket támogató nonprofit adományozók, vagy akár maga az Országos Cigány (később Roma) Önkormányzat, amely mindig az aktuális kormányzat legitim partnereként jelenik meg. A roma civil szerveződések mindegyik szintjét és elemét meghatározza, hogy a hatalmi koncentrációktól közel, illetve távol esnek-e. A civil társadalom építése kulturális stratégián keresztül Az első szakaszt - amely a ’70-es évek második felére és a ’80-as évekre tehető - Arató a civil társadalom „hőskorszakának” nevezi. Ebben az időben fogalmazódik meg a „civil társadalom-stratégia”. Ekkor szerveződött meg a lengyelországi Szolidaritás Mozgalom, amely az állampárti elittel szemben mind ideológiailag, mind pedig társadalmi státusz szempontjából egy nagyon heterogén tömeget tudott mozgósítani (Ash 1990). A Szolidaritás Mozgalom ideológiája nagy hatással volt más kelet-közép-európai országok civil társadalmainak a kialakulására. Magyarországon például vitakörök, klubok, alternatív kulturális műhelyek aktivizálódtak, amelyek holdudvarát különböző értelmiségi csoportok alkották (Huszár 2009:157). Majd megjelentek a nagyobb mozgalmak is, mint a békemozgalmak vagy a zöld mozgalmak, a nyilvánosságot biztosító szamizdat kiadványok, továbbá a különböző érdekvédelmi szervezetek is. Arató értelmezésében ezek a civil társadalom elsődleges intézményei, amelyek lehetőséget biztosítottak a társadalmi és politikai stratégiai javaslatok megfogalmazására. A magyar civil társadalom illegális és féllegális szervezetei biztosították a civil társadalom „hőskorának” intézményeit (Arató 1999, 2000). Ezzel párhuzamosan a ’70-es években egyre láthatóbbak lettek azok a roma értelmiségiek, akik meghatározó szereplői lettek a roma civil és politikai szerveződéseknek. Majtényi Balázs és Majtényi György ezt az időszakot a cigány értelmiség nemzeti emancipációs mozgalmának a kibontakozásaként értelmezik (2012:96), míg Rövid Márton és Kóczé Angéla az önmeghatározás/önrendelkezés (self-determination) időszakaként határozzák meg (2012:110). Arató András felosztása alapján a magyar civil társadalomnak ezt volt a stratégiakidolgozó korszaka, amelynek kimunkálásához a romák a saját kulturális stratégiájukon keresztül járultak hozzá. 1970-ben megjelent a 17 éves Bari Károly verseskötete, Holtak arca fölé címmel. A fiatal roma költőt a kortársak is a magyar irodalmi élet egyik legtehetségesebb képviselőjeként tartották számon. Bari Károly ikonná vált Daróczi Ágnes életében, aki szintén az egyik leginkább meghatározó roma értelmiséginek számított a ’70-es években. „Ahogy mentem visszafelé a kollégiumba, találkoztam egy faluból elszármazott egyetemistával, aki örömmel ismert föl, hogy én falubeli vagyok, és azt kérdezte, hogy találkoztam-e már a Bari Károly kötetével, tudok róla? Mondtam, hogy nem! Na, jó, akkor azt én neked kölcsönadom; és képes volt elhozni a kollégiumba nekem. Délután szilencium volt, de hát aznap én nem tudtam mással foglalkozni, bezárkóztam a WC-be, hogy mindenki hagyjon engem békén. Amíg végig nem olvastam Bari verseit, addig én ki nem bírtam jönni és az volt az én igazi eszmélkedésem kezdete. Számomra Bari Károly a vezérlő csillag, az ö költészete a magyar költészet egén az egyik legfényesebb csillag, József Attila mellett és Nagy László 297