Kovács Árpád - Nagy István: A szótól a szövegig és tovább… Tanulmányok az orosz irodalom és költészettan köréből - Diszkurzívák (Budapest, 1999)
A versmű: idő és alanyiság
Nyelv és szubjektum a lírában 183 A vers életrajzi megközelítésének legfőbb akadályát abban látjuk, hogy meggyőződésünk szerint a szövegen kívüli, referenciális vonatkozások nem nyújtanak segítséget a szöveg egésze értelmezésének létrehozásában.59 A József Attilavers erdő-vad metaforája, mely a szöveg többi, a biográfia felől esetleg könnyebben megközelíthető szakaszát mintegy keretként fogja közre, kompozicionális elhelyezkedésével maga hívja föl a figyelmet a referenciától való elszakadásra. „A kép mint kiterjesztett metafora hatja át az egész struktúrát. [...] Fontos csak az, hogy a lírai dal virtuálisan teljes egyidejűségének és tautologikus állítás-demonstrálás-egységének követelményét mindvégig kielégítse (bármilyen irányból van felbontva, részletezve, leírva) az egész versre kiterjesztett ötlet-kép, idea-imago. Ehhez olyan szellemi készenlét sejtetése járul, amely jelzi, hogy nem közönséges gondolatritmusról, párhuzamos előrehaladásról, toldozgató építkezésről van szó, hanem [...] az egészet átható szervezett egységről."60 Műalkotás és valóság viszonyát illetően megvilágítónak találjuk magának József Attilának az értelmezését, aki szerint az ihlet (vagy költészet) ugyan a valósághoz kötődik, de abból egyetlen részelemet emel ki és növel „vüágnyira". „Ha belelépünk az ihlet rögzítette valóságba, a műalkotásba, ha átadódunk művésziségének, úgy a valóság kívül rekedt elemei elvesztik létüket, létük formáját." Másfelől azonban „a kiválasztott valóságrész, amikor a művésziség mozzanatába jut, megszűnik a valóság része lenni, mert a valóság egészévé válik. [...] eszerint a műalkotás csak kívülről nézve, azaz csak éppen művészi voltától megfosztottan szerepelhet valóságok között való valóság gyanánt." 1 tenként mondatalkotó szóként vizsgálja. Végül ismeretes a vers legfrissebb értelmezése, mely a dekonstrukció Paul de Man-i „szellemében" tárja föl a versszöveg grammatikai és retorikai organizációjának feszültségét, s mutatja ki a nyelv „antihumanista" működését a szövegben. Vő.: Szuromi Lajos: József Attila: Talán eltűnök hirtelen (Interpretáció). = Studia litteraria IX. 1971.115-127.; Németh G. Béla: Még, már, most. József Attila egy kései verstípusáról. (1969) = 11+7 vers. Budapest, Tankönyvkiadó 1984. 241-277.; Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: A szó, amely a műalkotásban saját keletkezésének szerepét játssza (József Attila költészetének egy jellemző vonásáról). = Literatura 1979. 1. 87-97.; Menyhért Anna: Talán eltűnik hirtelen... (Egy József Attila-vers ,,én"-je.) = Literatura 1998.1. 52-60. 59 Vagyis úgy véljük, hogy „az esztétikai tárgy lényege (magától értetődően a lírában is) az empirikus jelenségekkel való pragmatikus kapcsolatok elszakításában, e kapcsolatok érdektelenségében áll". Б. А. Ларин: Эстетика слова и язык писателя. Ленинград, Художественная литература 1974.57. 60 Mivel látunk némi hasonlóságot a József Attila-mű, illetve Arany „természeti képpel" induló kései versei között, megfontolandónak véljük itt Szili József fent idézett szavait. Szili József: Arany hogy istenül. (Az Arany-líra posztmodernsége.) Budapest, Argumentum 1996. 46. 61 JÓZSEF Attila: Irodalom és szocializmus. = József Attila Művei. II. Budapest, Szépirodalmi 1977.120. A szótól a szövegig és tovább... Budapest 1999.