Kovács Árpád: Versbe írt szavak (Budapest, 2011)
József Attila irodalmi antropológiája
9. A szellem általában csakis probléma formájában van adva: a szellem, a tudat a lét probléma formájában való jelentkezése. 10. A dissz[onancia], tulajdonképpen probléma. Probléma nélkül annak megoldása nincs, tehát konszjonancia] sincs. (Uo.) Végső soron teljesen egyértelmű, hogy József Attila számára a disszonancia a létre vonatkozó kérdés primer megjelenési módja, ezért lehet mind a zenemű, mind az irodalmi alkotás konstitutív elve. Az analógia (a szemantikai közelítés) a szöveg-konstituáló disszonancia (heteroglosszia) tonális rendszerében tesz szert a műalkotás minőségére. Ami József Attila kifejtésében nem más, mint a művészi cselekvés beteljesedése, a létre vonatkozó kérdés felismerése jel-anyagban, a szellemnek szemléleti formában való megjelenése, vagyis az egzisztencia - a dolog előtti lét - öneszmélésének nyelve a szöveg szubjektumában. E nyelv értelemtételezése (szemantikai programja) a metaforában ölt testet, a tétel értelme pedig a valós dologi lét megértéséhez vezető önmegértési folyamatban, ahol a befogadó saját nyelvének problémája merül fel. Egy ilyen perszonális nyelv elsajátításán munkálkodott az emberi szellem akkor is, amikor József Attila Bartók zenéje „nem-zenei" metanyelvének kidolgozásán fáradozott: „A nem-zenéből értjük a zenét". Ez a tanulmány-terv első állítása, amely arra utal, hogy a megértés - az adott felfogás szerint - nem más, mint az egzisztenciális jelenlét problémájának a műalkotás világába helyezése a művészi cselekvés révén. 113