Kovács Árpád: Versbe írt szavak (Budapest, 2011)

József Attila irodalmi antropológiája

Ezirányú törekvésében a költészet bölcseleti megalapo­zása terén olyan gondolkodókkal rokon, mint az 1920-as évek nyelvfilozófiájában Mihail Bahtyin, illetve a trópu­sok filozófiájában az újkritikus Ivor A. Richards. A kifeje­zés esztétikájának meghaladását ők is az intuicionizmus bírálata jegyében kezdeményezik, s mindketten egy új­szerű metaforaelmélet és nyelvfelfogás kifejtése során valósítják meg. Az 1920-as években megalapozott szem­léletváltás teljes kibontása a közelmúltban teljesedett ki Paul Ricoeur jóvoltából, aki nem a közvetlen élmény átéléseként vagy kifejezéseként, hanem a költői beszéd­mód metaforikus szemantikájának effektusaként értel­mezi az eszmélet József Attila-i jelenségével rokon heu­risztikus felismerést.2 József Attila lényegében három dolgot tesz az alak­esztétika bírálata során: nemcsak Croce intuicionizmu­­sán, hanem Husserl lényegszemlélet-tanán is túllépve megkísérli az egzisztenciába ágyazni elképzelését. Élet­művén és gondolkodása fejlődésén belül ez azt eredmé­nyezi, hogy elveti a dologi lét „egyetemes lényegének" hegeliánus tanát, és megpróbálja a dolog jelenlétmódjá­nak megértését exponálni. Az 1930-as évekig még a „lé­nyegszemlélés" fogalma is szerepel szótárában, de az Irodalom és szocializmus szövegében már a megértés termi­nológiai használata válik dominánssá. Ugyanúgy, ahogy 2 A három szerző látens elméleti párbeszédéről ld. Kovács Árpád: Költészetbölcselet és metafora (Az esztétikai tudat meghaladása József Attila, Mihail Bahtyin és Paul Ricceur szemléletében). In: Vers - Ritmus - Szub­jektum. Műértelmezések a XX. századi magyar líra köréből. Szerk. Hor­váth Kornélia, Szitár Katalin. Budapest, Kijárat, 2006.107-152. 65

Next