Kovács Árpád: Versbe írt szavak (Budapest, 2011)
József Attila irodalmi antropológiája
sültségének mozzanata", éspedig a „szemléleti cselekvőségé" (Te: 109.). A cselekvőség az egyik, a cselekvőség beteljesülése a szemléleti formában a második fokozata az egzisztenciának mint létesülésnek: „Az intuíció tehát maga az egzisztencia az adott pillanatban beállott valósulásában" (Te: 110.). A fogalom olyan kijelentés eredménye, amely nem a dolog alakját állítja elő a szellemi tevékenység során, hanem a dolgok egymáshoz való viszonyát minősíti, különbségét és hasonlóságát viszi döntésre. Ennek a logikai alapozásnak megfelelően mondhatjuk például azt, hogy „Szókratész ember", de azt már nem állíthatjuk, hogy „Az ember Szókratész". Arisztotelész azonosság-elve értelmében Szókratész csak alanya lehet az állításnak, állítmánya nem. József Attila korrigál: kivéve az egzisztenciális ítéleteket, amikor azt állítjuk, hogy aki van, az Szókratész. S ezzel már fel is mutatja az ontológiai álláspont legfontosabb tételét: mielőtt a logikai azonosság elve felmerülhetne az elmében, már léteznie kell annak, aki ezt az elvet kimondja.12 Az alapról való gondolkodás tehát nem lehet logikai érvelés, csak bölcseleti, metafizikai döntés. Ebben az értelemben használja József Attila a cselekvőség fogalmát, elhatárolva azt a gyakorlati, utilitáris cselekvés és az aktivizmus jelentésvonatkozásaitól. Költészetbölcseleti vetületben a cselekvőség célja önmagában van, azaz a cselekvés-invenció kiművelésében, a cselekvés kultiválásában és kultúrájában. A cselekvőség nem a tett alakjának és nem is végre12 Hosszú, elvi fejtegetésben foglalkozik Arisztotelész Metafizikaja alapelvének, a logikai alapozásnak a bírálatával. Vö. József Attila: Irodalom és szocializmus. Válogatott esztétikai tanulmányok, i. m. 113-115. 82