Kovács Árpád: Versbe írt szavak (Budapest, 2011)
József Attila irodalmi antropológiája
hajtásának neve. A cselekvőség elv, méghozzá az egzisztencia elve, amelyet a költő-teoretikus szembeállít az azonosság elvével, mint olyan metafizikai fogalommal, amely a logikai ítéletre alapozza a lét eredetét. A mondottak fényében tovább árnyalhatjuk az ihlet igen szerteágazó egzisztenciális jelentésterét. Mint több forrás alapján láttuk, József Attila az ihletet is egzisztenciáiéként értelmezi. Miben áll hát - kérdezem ismét - a különbség az intuíció és az ihlet között? A válasz egyfelől az, hogy az első az „egzisztenciális történés", a második az „egzisztenciális cselekvőség" sorába tartozik; másfelől az, hogy az ihlet redukció, „teljes valóságfogyatkozás", „tiszta akarat". Mivel az ember véges, a lét pedig végtelen, a közvetlen szemlélet sohasem foghatja át a végső valóságegészt, csak a folyton létesülő egzisztenciát. A kifejtett szemléleti megalapozás vezet oda, hogy József Attila azt az álláspontot foglalja el, miszerint az ihlet a szemléletben alakot öltött - már kifejezett - valóságrészt világgá, a cselekvés világává alakítja át. S teszi ezt oly módon, hogy sajátos anyagban rögzíti mind az egzisztenciális történést (szemlélet), mind az egzisztenciális cselekvést (ihlet). A nevezett történést a költészet nemcsak a nyelvi „anyag" megformálása eredményeként, hanem e nyelv szavainak megalkotása és a jelképző aktus ugyancsak nyelvi - versnyelvi - prezentációja13 során 13 Alig akad kritikus, aki oly világosan észlelné, mint Füst Milán, hogy József Attila költészetének nemcsak rendező elve az invenció, hanem állandó tárgya is: „[...] mennyire szeretem ihletettségét! Mert bármibe kezd is bele, akárhogy kalandoz is, mégiscsak az ihlet vezeti mindenkor... Ő sose fabrikál verset, inkább a vers fabrikálja őt... nem egyszer volt az a benyomásom róla, hogy percről percre ő maga 83