Kovács József (szerk.): Sinkó Ervin levelezése II. 1945–1967 - Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 20. (Budapest, 2006)
313. Sinkó Ervin – Déry Tibornak - 314. Müller Lajos – Sinkó Ervinnek
3. Ha írásomnak csupán irodalomtörténeti érdekessége lenne, valóban csak a szakembereket érdekelhetné. Cikkem azonban, a látszat ellenére mégsem ilyen jellegű, ebben a burkolatban, csomagolásban tártam a nyilvánosság elé azt a példátlanul álló eljárást és módot, amellyel „elintézték” József Attilát - és intézik ma is. — Cikkem nélkülözi - szándékosan - a minuciózus precizitást például a forrásoknak pagina- és hasonló, a kutatók érdeklődésére számító jelöléseket illető pontosságát. Ennek ellenére az a meggyőződésem, hogy amennyiben nyomtatásban megjelenne, kevesen hiányolnák az elmaradt utalásokat. - Nem irodalomkutatói betürágás az, amit leírtam, hanem mélységes és jogos felháborodás szüleménye, amelyhez hasonló érzelmeket váltott ki belőlem például a Regény regénye olvasása is, habár az abban előforduló idézetek, személyek és régmúlt események ellenőrzése sem állt módomban minden esetben. - Az olvasónak el kell hinnie azt, amit írtam, ellenőrzés nélkül is, különben hiába esküdöznék akár a keresztre is, hogy minden állításom szórul-szóra igaz. (Ettől függetlenül: akinek kedve és ideje van rá, „utánakeresheti” adataimat, nem hozzáférhetetlenek!) 4. Mindezt azért hoztam fel, hogy közöljem: nem tudom osztani nézetét az átstilizálás tekintetében. - Aki figyelmes olvasóban nem kelt jogos gyanút a J. A. Emlékkönyv sorsa: a beleölt fáradság, kutatás, gyűjtés, munka, anyag, pénz hogy azután végül mindez a papírzúzdában semmisüljön meg, nehogy az olvasóhoz jusson; aki nem veszi észre az olvasás alatt, miként alakul át Szabolcsi Miklós „menet közben” lelkes J. A.-kutatóból lelketlen cinkossá —, annak én hiába mutathatnám fel akár a szerencsétlen költő véres tetemét is, kificamított, leszakított karját, amivel több verset már nem írhat. - Ha az, amit szívem vérével írtam, nem váltja ki az olvasóból az azonos erejű felháborodást, még kevésbé hiszem, hogy higgadt elbeszélő formával érhetném el ugyanezt. Márpedig számomra a közhangulat felrázása, megmozdítása a kitűzött cél írásom kapcsán —, arról nem is beszélve, hogy a tárgyi bizonyítékok nélkül nemcsak hitelét veszti cikkem, de támadási felületet is nyújtanék azoknak, akik abban a hiszemben olvasnák, hogy csak kitaláltam, amit leírtam és belekapaszkodhatnának abba, ami nincs ott. 5. Fatális félreértés az a gondolat, mintha én „konspirációs” vagy más okból nem akarnám aláírni cikkemet. Éppen ellenkezőleg! Ha megjelenne, 376