Kovács László: Csalóka lidércfény nyomában. A szibériai Petőfi-kutatás csődje - Irodalomtörténeti könyvtár (Budapest, 2003)
Petőfi Sándor segesvári halálának az argumentum ex silentio az elfogadott bizonyítéka, s a felfeltételezett továbbélésének, sőt a Szibériába hurcolásának soha nem bukkant fel dokumentuma. Még az ott fellelt sírjának legendái is majdnem egy évszázadot késtek, hiszen csak Hermann Friedrich Boenisch 1936-ban megjelent novelláját követően lépett a színre a maga kitalált történetével Barátosi Lénárth Lajos és Sándor József, valamint a kettőjük állításait is mintegy a magáéba foglaló Svigel Ferenc. A Petőfi Társaság szakértői bizottsága azonban már 1941-ben megcáfolta e legendákat, s e cáfolat hitelét a régi mesét felelevenítő barguzini expedíciósoknak sem sikerült megingatniok. Ugyanis a Bajkál-vidék helyismeretének látszatával bíró svigeli legenda minden egyes „állítása" hamisnak bizonyult, vagyis a Svigel által kiötlött iliszunszki Petőfi/Petrovics-sír a valóságban sohasem létezett. Ily módon e sosemvolt sírnak Barguzinba való önkényes áttelepítésével az expedíciósok még a hitelképtelen magyar legendákkal is megszakították a kapcsolatot, azt pedig végképpen nem tudták bebizonyítani, hogy a helyi hagyományban lappangó emlékű s a költőétől minden apró részletében eltérő életvitelű barguzini Petrovics a szlávosított nevű Petőfi/Petroviccsal lett volna azonos. Az eleve céltalan ásatás azonban még ezt a barguzini Petrovicsot sem találta meg, hanem egy olyan csontváz tragikomikus azonosítási kísérletével zárult, amelyet az akár a hagyományos metrikus antropológiai, akár a csontkémiai, akár pedig a DNS-eljárással dolgozó összes magyar, szovjet/orosz és amerikai tudós egyöntetűen női maradványnak határozott meg. A jelen kötet először ad átfogó képet a legendaírókról és a kitalált történeteik szövevényes alakítgatásáról, továbbá mindarról, ami az 1989. évi barguzini ásatás előzményének tekinthető. Ezt követi az ásatás eredményeinek bírálata és a Petőfi-azonosítás teljes körű tudományos cáfolata. Végül az események - gyakran szinte krimibe illő - fordulatait időrendi sorban csaknem napjainkig követő áttekintésből egy párját ritkítóan tudománytalan médiahadjárat torzképe rajzolódik ki. Az MTA mindhárom Petőfi Bizottságának tagjaként s a Nem Petőfi! című tanulmánykötet (Budapest, 1992) szerkesztőjeként már ismertté vált régész szerző minden állítását bőséges jegyzetanyag, hatalmas forrásjegyzék és gazdag képmelléklet támasztja alá.