Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2007)
Vár- és várostörténet, a katonaság mindennapi élete
értékben vetették ki egy portára. Olykor erre évenként többször is sor került. Ezáltal a parasztok, valamint a nem királyi szabad városokban lakó polgárok a század első feléhez képest legalább ötször magasabb adóval lettek megterhelve. A királyi szabad városok adóját is megemelte a király. A subsidium megajánlása elvileg az országgyűlés jóváhagyásától függött, Mátyás azonban olykor csak a királyi tanács beleegyezésével vetette ki.5 Uralkodása alatt így az állami bevételek jelentősen nőttek, ami megengedte a királynak, hogy nagy zsoldossereget tartson. Erre épült uralma. Nem véletlen ezért, hogy seregét viszonylag gazdag tartományok, mint Morvaország, Szilézia és Alsó-Ausztria meghódítására használta fel.6 Bevételei azonban a meghódított tartományokéval együtt is legfeljebb egy-két esztendőben közelíthették meg a 900 000 forintot.7 A király halálával befejeződött a nyugati háború, a zsoldos sereget fel kellett oszlatni. A sereg megszüntetése kihatott az uralkodó hatalmára is, aki már nem volt képes az elszegényedett országból jelentősebb bevételeket kisajtolni.8 A boszniai háború (1463-1464) befejezése után néhány évig gyakorlatilag fegyveres béke állt fenn Magyarország és az Oszmán Birodalom közt, ami nem zárta ki olykor a fegyveres konfliktusokat. A magyarok 1476-ban foglalták el Szabácsot. 1483-ban szerződéssel biztosították a fegyverszünetet, amit 1519-ig néhány megszakítással rendszeresen megúj flottak.9 A határvonal ebben az időben csak kisebb mértékben, főként az 1510-es években módosult, éspedig a magyarok kárára. Mátyás utódai is kénytelenek voltak azonban a végvárakat fenntartani, és ott jelentős katonai erőt állomásoztatni. II. Ulászló (1490-1526) alatt is fennmaradt a subsidium, amelyet a király azonban csak évente egyszer, egyforintos értékben tudott beszedetni. Úgy látszik, hogy a XVI. század második évtizede végéig a török háborúk ezzel a folyamatosan szedett és a XV. század elejéhez képest megemelt adóval hatottak a leginkább a gazdasági életre. Az időnkénti török betörések, amelyek az országnak csak egyes részeit sújtották, ezzel szemben viszonylag kisebb kárt okoztak. Az adószedések olykor lázadásokhoz vezettek, mégpedig mint a földesurak, mind a jobbágyok részéről. Ilyen adózással kapcsolatos lázadásokra Mátyás és II. Ulászló idejéből egyaránt maradtak fenn adatok, noha az adószedőket olykor katonaság is támogatta.10 Ezek a mozgalmak azt bizonyítják, hogy az adóterhek meghaladták a lakosság egy része teherbíró képességét, és hozzájárultak egyes területek pusztásodásához, amit Mátyás adópolitikájával kapcsolatban a kortárs Dubnici Krónika nyíltan ki is mondott.11 5 Lásd fenn, a 3. jegyzetben idézett adatokat. 6 Ezt fejtette ki William H. McNeill: Europe’s Steppe Frontier 1500-1800. A study of the eastward movement in Europe. Chicago and London, 1964. 33. o. 13. jegyzet, aki arra is rámutatott, hogy az ország deli részét a török elpusztította. 7 Kubinyi: A Mátyás-kori államszervezet, i. m. 116. o. 8 Kubinyi András: A városi rend kialakulásának gazdasági feltételei és a föváros kereskedelme a XV. század végén. = Tanulmányok Budapest múltjából. 15 (1963). 224. o. 159. jegyzet. 9 Török Pál: A mohácsi vész diplomáciai előzményei. = Mohácsi Emlékkönyv. Budapest, 1926. 141-150. o. 10 J. Ch. von Engel, 1. к. 1797. 4L, 44., 142. о. Vö. még fenn a 3. jegyzettel, Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. X-XV. század. Budapest, 1971. 168. o. 11 E szerint a török támadások miatt Magyarország igen szerencsétlen helyzetbe került „potissimum vero depopulari, propter continuas contributorias unius floreni cxaccioncs.” Ezeket a Krónika szerint Hunyadi kormányzó vezette be. „Quas singulis annis incessanter ab incolis regni, et cciam nobilibus unius sessionis, plurisque iteratisque vicibus idem rex absque ulla compassione exigi facit, de quibus nullum ipso regno commodum vidimus reportasse, ac de quibus nunquam brauium triumphi victoriarum speramus (certissime per orphanorum 80