Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2007)
A nándorfehérvári diadal
A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL Kérdések és következmények A középkori magyar történelem egyik legismertebb eseménye Hunyadi János 550 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál aratott győzelme II. Mehmed szultán felett. Most, a kerek évforduló alkalmával megemlékezéseket, tudományos ülésszakokat tartanak. Az ilyen emlékévek kitünően alkalmasak arra, hogy a tudósok a témát újragondolják, az egykori eseményről ismereteinket új adatokkal, szempontokkal gazdagítsák. Látszólag ez könnyű feladat, hiszen a magyar történelemben kevés tényről maradt fenn annyi forrás, mint Hunyadi diadaláról. Ennek ellenére számos kérdőjel maradt, a csata értékelésében gyakran merültek fel politikai szempontok is. El kell gondolkoznunk arról is, hogy a török szultán Nándorfehérvár falai alatt elszenvedett veresége után 65 évvel unokájának, Szulejmán szultánnak miért sikerült bevennie az ország legfontosabb végvárát. A középkori magyar állam öt évvel később, 1526-ban Mohácsnál bekövetkezett bukása részben biztosan ennek az utóbbi eseménynek volt a következménye. A nándorfehérvári győzelem ilyenformán összefügg országunk sorsának 1526 előtti hetven éve alakulásával, beleértve a magyar királyság utolsó fénykorát, Mátyás uralkodását is. A nándorfehérvári diadallal kapcsolatban felmerülő kérdések közül az első az egymással szembenálló csapatok létszáma. A magyar - és szövetséges - csapatokat a vesztett 1444. november 10-i várnai csata esetében a szakirodalom kb. 20000 harcosra becsüli.1 A török sereg nagyságát nem ismerjük, bár vannak, akik százezerre teszik.2 A következő nagy magyar csatavesztés 1448. október 16-18. között Koszovónál zajlott le (második rigómezei csata). Itt 22-24000 főből állt állítólag Hunyadi hadserege, melyhez még 8000 havasalföldi csatlakozott.3 A törökök számát másfélszázezerben adják meg,4 de ténylegesen csak annyit tudunk, hogy - legalábbis a magyar kormányzó szerint - létszámfölényben voltak.5 Valószínűbb ezért a 70-80 ezer fős becslés.6 A magyarokhoz csatlakozni akaró Kasztrióta György (Szkanderbég) albán csapatai előőrsei már a menekülő magyarokkal találkoztak.7 A rigómezei csatában részt vett magyarok létszáma különös, ellentmondó 1 A középkori létszámadatok általában nem pontosak, a történészek ezeket megkísérlik - nem mindig sikeresen - kijavítani. Az általam megjelölt számok ilyenformán csak hozzávetőleges értéket adnak meg. Ezért az alábbiakban nem sorolom fel a teljes irodalmat, a jegyzeteknek csak tájékoztató jellege van. Vámára lásd pl. Elekes, 1952. 242. o.; Tringli, 2003. 29. o. E. Kovács, 2000. 69. o. 15000 magyar és lengyel, valamint 4000 havasalföldi katonáról tud. 2 Fraknói, 1896. 57. o. - Viszont II. Murád szultán 40 ezres sereggel kelt át a tengerszoroson. E. Kovács, 2000. 69. o. Hozzájuk kell azonban számítani a ruméliai csapatokat is, százezer így sem jön ki. 3 Elekes, 1952. 367. o.; Tringli, 2003. 36. o. 4 Fraknói, 1896. 96. o. s Szakoly, 1990. 43. o. 6 E. Kovács, 2000. 69-70. o. Szerinte Hunyadi serege 30-35000 harcosból állott. Ez megfelel az általános becslésnek. 7 Székely György: Szkanderbég, Albánia hőse a nagyurak között. = Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok 11