Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2007)
A nándorfehérvári diadal
szakirodalmi következtetésekhez vezetett. Fraknói szerint Hunyadi csak kis sereggel vonult fel.8 Elekes - az uralkodó osztály bűneit akarván jellemezni - arra fektette a hangsúlyt, hogy az urak egy része kivonta magát a háborúból.9 Ezzel szemben Bárány Attila a következőt írta: „Hunyadi mégis képes volt az akkori keresztény világ legnagyobb, harminc-harmincötezer főre tehető seregét kiállítani, amit sem Anglia, sem Franciaország nem tudott megközelíteni. A rigómezei vereség fő oka nem a bárók elmaradása volt, a bárói kontingensekből álló nehézlovasság [vasfalát] még az oszmán krónikások is kiemelték. Szó sincs róla, hogy a mágnások sorsára hagyták volna Hunyadit, elég, ha csak az elesettek névsorára tekintünk.”10 Itt merül fel egy fontos hadtörténeti kérdés. Egy középkori, nyugat-európai hadsereget milyen létszámmal tarthatunk nagynak vagy csekélynek. Sajnos azonban, mint láttuk, forrásaink csak ritkán engedik meghatározni a hadra kelt sereg nagyságát. Az viszont biztos, a középkori Magyarország ritkán állított ki ilyen nagy sereget, mint Rigómezőnél. Mielőtt az 1456-os diadallal foglalkoznék, meg kell említenem azt, hogy a szultán nem ekkor vívta először eredménytelenül a fontos határvárat. II. Murád 1440 áprilisától hat hónapig tartotta ostrom alatt a Tallóci Jován által védett Nándorfehérvárt." Sajnos, erről alig tudunk valamit. Úgy látszik, hogy a szultáni sereg kimerült, és noha a jelek szerint nem érkeztek felmentő csapatok, végül visszavonult. Csatára tehát nem került sor. Az 1440-es események kettőt bizonyítanak: az oszmánok mindenáron törekedtek a stratégiailag fontos végvár megszerzésére, illetve, hogy egy jól felszerelt vár képes még egy hosszabb ostromnak is ellenállni. Azt is mondhatjuk kis túlzással, hogy az a fél győz, aki hosszabb ideig bírja emberrel, hadiszerekkel és élelemmel. A várostromoknak négy szakasza volt: a vár körülzárása, a falak megközelítése, réslövés és résrobbantás, valamint a roham.12 Elképzelhető, hogy 1440-ben a szultán nem rendelkezett elegendő tüzérséggel, így réslövésekre és rohamra nem került sor, ezért ki akarta éheztetni a körülzárt őrséget. Ezzel is magyarázható a hosszan tartó körülzárás. Bár szokatlanul határozottan védekezett az őrség, az ostrom maga azt jelezte, hogy az oszmán veszély súlyosabb, mint korábban bármikor.13 Közismert, hogy 1448 óta a török birodalom jóval erősebb lett. II. Mehmed szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyi, ami egész Európában nagy riadalmat keltett. A pápaság keresztes hadjáratot akart szervezni.14 A török császár apja nándorfehérvári kudarcát szerette volna kiköszörülni. Úgy vélte, hogy annak hat hónapi sikertelen ostroma helyett Nicderhauser Emil 80. születésnapjára. Budapest, 2003. 250-255. o.; Uö: Szkandcrbég, Albánia hőse a külhatalmak között. = Az értelem bátorsága. Tanulmányok Perjés Géza emlékére. Szcrk. Hausner Gábor. Budapest, 2005. 694. o. * Fraknói, 1896. 96. o. 9 Elekes, 1952. 366-368. o. 10 Bárány, 2006. 154. o. 11 Mályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. Történelmi Szemle, 22 (1980). 566-567. o.; E. Kovács, 2000. 68. o.; Tringli, 2003. 24—25. o. 12 Vö. Perjés Géza nyomán: Marosi Endre: Török várostromok Magyarországon, II. Szulcjmán korában. Hadtörténelmi Közlemények, új folyam, 22 (1975). 429. o. 13 Engel, 1982. 106. о.: „although the stronghold was saved by an unusually determined defence, the siege indicated that the Ottoman danger was graver than ever before.” 14 Bárány, 2006. 155-156. о.; Török, 2006. 99. о. 12