Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2007)
A nándorfehérvári diadal
Június 18-án a Csanád megye Maroson túli részén fekvő Hollós faluból értesíti a legátust, hogy mivel a szultán felgyorsította menetét, ő is siet, a Morava és a Duna összefolyásánál akar találkozni a törökkel.56 Elképzelhető, hogy az ugyanerről a napról kelt velencei jelentésnek igaza van, Hunyadi egyelőre a Duna vonalát akarta védeni, és remélte, hogy addig nem kerül sor csatára, míg augusztus 1-jén összejön a magyar hadsereg. Június 22-én Temesvárról újra szigorúan utasítja a szászokat, hogy Kévén csatlakozzanak hozzá. 26-án ezt fenyegetésekkel megerősítve ismétli meg, azzal, hogy 28-án legyenek Kévén. (Ami irreális volt.) Július 3-án még mindig Kévéről újra sürgeti megjelenésüket.57 Ezen a napon érkezett különben a szultán Nándorfehérvár alá, Kapisztrán akkor már a várban tartózkodott.58 A mozgósítás tehát Hunyadinak, aki eredetileg még nem döntötte el, hogy merre támad, sem ment könnyen. Úgy vélem, hogy a források és a szakirodalom vádja a Hunyadihoz nem csatlakozott urakról és nemesekről nem teljesen igazságos. A magyar hadsereg nyár elején nehezen tudott összeállni. A mozgósítás megindult, jött külföldi segítség is, azonban ezek zöme csak nyár végére jelent meg. Egy részük már nem sokkal a csata után a közelben volt, hiszen Carvajal bíboros legátus egy héttel a diadal után már Újlakon tartózkodott.59 Mégsem volt hiba nem várni az augusztus 1-jei gyülekezési határidőre, hiszen addig elesett volna a fontos végvár. Amennyiben az újonnan folyamatosan érkező csapatokat együtt tartották volna, további hadi sikerekre lett volna lehetőség, és akkor feltehetően senki sem szidná napjainkig a távolmaradókat. Vissza kell térnünk a bevezetésünk elején felvetett kérdéshez, miért oszlatták fel Hunyadiék a győzelem után a sereget, amivel a háború folytatását is megakadályozták. Az ott felvetett okok valószínűleg mind szerepet játszottak a döntésben. Nem szabad azonban az ellátási problémákat sem elhanyagolni. Nem tudjuk, hogy mennyire tudták volna még az élelmezést biztosítani, és azt sem, hogy a harcosok többsége az esetleg nem teljesen elegendő táplálék miatt nem volt-e legyengülve. Ennek a lehetőségére több dolog utal. A győztes csapatok minden további nélkül elvonultak, senki sem lázadt fel. Held hívta fel a figyelmet arra, hogy „1456-ban a keresztes parasztok nyugodtan és békésen hazamentek, megelégedve a jól végzett munkával”.60 Nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy rövidesen kitört a pestisjárvány, amelyben maga Hunyadi is meghalt. Ezt természetesen elsősorban a számos temetetlen halott és a nyári hőség okozta. Az viszont tény, hogy a pestis terjedését a lakosság alapvető alultápláltsága csak felgyorsította.61 A további következmények közismertek. Azt láttuk, hogy a német kereszteseket hazaküldték, és többségükben karácsonykor otthon voltak. V. László és Ciliéi Ulrik, az új főkapitány az ősszel - amikor már nem kellett a szultáni sereggel számolni - levonult a sereggel a végvidékre. Valószínűleg nem a török háború volt az igazi céljuk, hanem a Hunyadi család hatalmának megtörése. Hunyadi László azonban a királyt és 56 Thallóczy-Áldásy, 1907. 464-465. o. 57 UB V. k. 535-536. o. 58 Thallóczy-Áldásy, 1907. 465-467. o. 59 Uo. 210-211. o. 60 Held, 1982. 95. о. 61 N. J. G. Pounds: An Economic History of Medieval Europa. Second Edition. London and New York, 1994. 135.0. 27