Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont. Formációk az irodalmi modernségben (Budapest, 1996)

„…ki üdvözöl téged születő pillanat”

„cinikus” expresszionizmusa egy bonyolult poétikai szituáltságú lí­rai én, a „személytelen” szubjektum világlírai modelljét hozza majd létre, Kassák létösszegző igényű versei ekkor már alig-alig állják az összehasonlítást az Eszmélet felemelkedő József Attilájával. Úgy tűnik, a Földem virágom a magyar történeti avantgarde igazi hattyú­dala, ahol még ott vannak (szelídített alakban) A ló meghal... és a számozott versek nagy avantgarde vívmányai, de egyidejűleg felnyo­mul benne az a típusú alanyiság, az a vallomásos személyesség is, amely lassanként visszaszorítja az expresszionista, szürrealista vers­képző elveket, hogy helyet adjon egy olyan verseszménynek, amely bár elutasítja a Nyugat-hagyomány (ekkor főleg posztimpresszio­nistán, posztszimbolistán) klasszicizáló díszítettségét, de igazából egy ponton már nem tudja fölvenni vele a versenyt. Pontosabban annak egyetlen új elemével nem, a nagy kultúrjelképek konnotá­­ciós többletével, s az időtlen értékek foglalataként megjelenített embereszmény klasszicista formasugallatával. Ez már valóban nem a „végtelenbe derülő ember” világa. Kassák kollektív individuum­ként elgondolt emberideálja alól ekkor „fordultak el a terek”, s a Kassák-vers szubjektuma ekkor kezd végérvényesen az egyénre redukálódni. Arra az önéletrajzi, kisvilágbeli én-re, amely már csak formálisan azonos A ló meghal... első személyű alanyával: Hét cserép muskátli van az ablakunkban, feleségem naponta megöntözi őket s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat. Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók, közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon, éjszaka van. Nem panaszkodom. Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve, elmondtam életemet. (Holdtölte) Kérdés tehát, milyen volt az a lírai szerep s annak poetológiai bázisa, amely az avantgarde-tól távolodva láthatólag nem tudott megújulni, s így az avantgarde lírai szubjektum és szerep poétikai 127

Next