Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont. Formációk az irodalmi modernségben (Budapest, 1996)
A szimmetria felbomlása?
próbált meg kilépni: „Amilyen kevéssé szükséges szavakban gondolkodnunk, éppoly kevéssé szükséges szavakkal verset írnunk” - ahogyan Jakob van Hoddis fogalmazta. Az avantgarde utáni modernség alighanem a legmélyebbre ható fordulatot hozta meg a hagyományhoz való viszony értelmezésében és megítélésében is. Az egészelvűséget megkérdőjelező, összetettebb világtapasztalattal szemközt fenntartotta ugyan az én és a kifejezés integritásának igényét - ennyiben esztétizálta is a jelhasználat formáit (lásd: a műalkotás mint egyetlen érvényes kifejezési mód) -, de a jelentésalkotásban már nem tekinthetett el a széttartóan érvényesülő poétikai funkciók következményeitől. Eliot, Pound, Benn, Szabó Lőrinc vagy József Attila éppúgy kísérletezett a hagyomány formáinak új körülmények közötti megszólaltatásával (kórusmű, notturno, canto, óda, elégia), mint a széttartó struktúrák poeticitásában rejlő beszédlehetőségek kiaknázásával (montázs, szürrealista technikák, köznyelvi regiszter, disszemináció stb.). A nyelvi kifejezés uralhatóságának dilemmáival úgy került szembe a modernség e harmadik nagy paradigmája, hogy - s alighanem ez a szemlélettörténeti mozzanat volt igazán döntő - immár nem kerülhette meg a hagyomány általi feltételezettség kijátszhatatlanságának tapasztalatából adódó következtetéseket sem. A vers itt már úgy viszi tovább a nem-referencializálható kép- és jelentésalkotás klasszikus-modern tapasztalatát, hogy egyben ontológiailag szembesül a szöveg létrehívta kódkonfigurációk uralhatatlanságával is. Gottfried Benn híres Welle der Nachl-'yd nemcsak hogy nem referencializálható, hanem arra nézve sem rejt számottevő útmutatást, létezik-e a szöveg alapján elfogadtatható olvasatok kódjai között egyáltalán olyan, amelyik mintegy „fölérendelhető” volna a másiknak. A fausti Walpurgisnacht kódjait a mitológiai kódok jelenléte ellensúlyozza, a klasszikus modernség lírai konvencióiból származtatható jelentéstársításokat a kihagyásos avantgarde montázsnyelv oltja ki, a nyomatékosan jelölt ismétlődés integráló effektusait pedig a teljes szerkezeti széttartás poétikai tapasztalata ellensúlyozza: Welle der Nacht - Meerwidder und Delphine mit Hyakinthos leichtbewegter Last, die Lorbeerrosen und die Travertine wehn um den leeren istrischen Palast. 277