Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont. Formációk az irodalmi modernségben (Budapest, 1996)
A kettévált modernség nyomában
témaként is, mert az érdekeltség nélküli kérdésnek is „megmutat” valamit. De válaszként csak az ő eredeti kérdését rekonstruálni képes kérdésnek mutatkozik meg. Jól megfigyelhető mindez azoknak a kísérleteknek a hiányosságain, amelyek - bármely recepciós megfontolásból is - monologikusan erőltették rá szempontjaikat a 20. századi költészet történetére. Lukács kérdezőhorizontjában például annyira leértékelődött a klasszikus modernség esztétista vonulata, illetve az egész avantgarde, hogy a modern magyar líra fejlődéstörténetéről alkotott felfogása még ideológiai konstrukcióként is tarthatatlannak bizonyult. Németh László olyan líramodellt részesített előnyben, amely egyre távolodott az európai költészet meghatározó áramlataitól. Áz avantgarde alkotásmódtól pedig Komlós Aladár is annyira idegenkedett, hogy világirodalmi távlatú eljárása, amellyel a magyar klasszikus modernséget értelmezte, később a saját kezén vált konzervatívvá. A késő romantikus szépségeszménytől lényegében elszakadni nem tudó Babits - talán hasonló okokból - nagyobb távlatot vetített Illyés és Erdélyi, mint Kassák vagy József Attila elé. Bori Imre elemzései az avantgarde olyan értelmezésére támaszkodva húztak cezúrát a klasszikus modernség és az avantgarde közé, amely lényegében csak az utóbbit tekinti 20. századi fejleménynek. E felfogás szerint a múlt századi folytonosság megszakításával az avantgarde végérvényesen el is búcsúztatta a klasszikus modernséget. Az ilyen szelektív hagyományszemlélet gyakorlatilag mindig a vagylagosság veszélyével jár együtt: az idézett szerzők legtöbbje - többé vagy kevésbé explikált alakban - végül megkérdőjelezni kényszerült bizonyos irányzatok korszerűségét. Igen jellemző például, hogy az irodalmi szemléletformák váltakozását a valóságfelfogás evolúciójára visszavezető Komlós Aladár azt az avantgarde-ot ítéli múlt századi szellemiségűnek, amelyet Bori Imre a modernség igazi letéteményesének tekint: „Az a világfelfogás - írja Komlós -, amely az avantgarde-dal kimúlóban van, idestova egy félszázadot élt. Neve, amely minden árnyalatára és válfajára illik, ez lehet: szubjektivizmusAdyt pedig az a Halász Gábor utalja vissza a hanyatlás korába, aki hasonlóképp formai anarchiába látta torkollni a késő romantika szubjektivizmusát: „Nálunk Ady volt az utolsó, 3 3 Komlós Aladár. Költészet és bírálat. Bp. 1973.231. 31