Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont. Formációk az irodalmi modernségben (Budapest, 1996)
A kettévált modernség nyomában
A művészet mind Benn, mind József Attila értelmezésében autentikus megmutatkozás, melyben - mint alakként létezőben - nem jelenhet meg tőle idegen, rajta túli lényegszerűség. Hiszen mint József Attila írja: „az alak csupán szemléletünk számára első valóság, az alakot alakító és kitöltő lét magának alaknak föltételezettje, és mint ilyen, kívül esik a szemléleten.”33 A csak alakban elénk kerülő lét ily módon semmiféle lényeg tartalmazásával nem „előzheti meg” a műalkotást. Szempontunkból ezért igen beszédes az a filológiai adalék, hogy az Esztétikai töredékeknek éppen a kompozícióról írottak szolgáltak alapjául.34 A harmincas évek költészete az esztétista folytonosság megszakításában kétségkívül ahhoz az avantgarde-hoz kapcsolódott tehát, amely - Nietzschétől ösztönözve - a teremtő individuum elvének megsemmisítésére törekedett, s ezáltal juttatott teret a teremtődés és megalkotódás gondolatának. A művészetszemlélet számára csak ennek az avantgarde dekonstrukciónak a hozzájárulásával vált beláthatóvá, hogy a műalkotás olyan alaki világ, amelynek az alanya maga is konstituálódik. Vagyis Szabó Lőrinc esetében sem az lesz perdöntő, hogy Bertrand Russell - akinek a szemléleti hatása nyilván kimutatható a Te meg a Világ-on - maga nem volt éppenséggel rendszeralkotó filozófus, hanem hogy Szabó Lőrinc poétikájában 1930-tól a szubjektum műbeli megalkotódásának elve uralkodik el. S ami a legfontosabb, a teljesség újszerű elgondolása következtében egészen másként, mint azt Babits sugallhatta. Az ekkortájt született versek közül nem is annyira a relativáló, az entitáshatárokat feloldó távol-keleti bölcseletek elemeinek tematikai beszivárgása a feltűnő (Tao Te King, Dsuang Dszi álma), hanem a belső horizontváltásoknak azok a példái, amelyek szabályszerűen a vers keletkezési folyamatában „jelenetezik elénk” a mű alanyát (Az Egy álmai, Börtönök, Embertelen, Csodálkozás, Belül a koponyámon). Ugyanígy a megváltozott poétikai-szemléleti feltételek teszik olyan szokatlanul újszerűvé az én-re való visszakérdezést József Attila verseiben. A beszédszituáció tárgyias jelzései, a retorikai díszítetlenség, amikkel e líra logikai „klasszicizáltságát”, világossá-33 József Attila i. m. 249. 34 Tverdota György szóbeli közlése szerint ugyanis az Esztétikai töredékek anyagából a kompozícióról írt fejezet készült el elsőként. 48