Kulin Ferenc: Küldetéstudat és szerepkeresés (Budapest, 2012)
A posztromantikus modernség
A MODERN VALLÁSOS ÉLMÉNY FELTŰNÉSE ARANY LÍRÁJÁBAN Világkép és létélmény Arany szabadságharc utáni költészetében viszonylag kevés olyan motívumot találunk, amely a teológia szótárához kapcsolódna, de a legkülönbözőbb tematikájú versek alaptónusa és értelem-összefüggései mégis egy művészileg hiteles vallásos világképbe illeszkednek. A művészi hitelesség azt jelenti, hogy nem elsősorban az Isteneszmére, az Igére és a hitigazságokra történő hivatkozás, hanem a Rend, a Teljesség és a Harmónia kínzó hiányának megvallása fejezi ki a szubjektum transzcendenciaigényét. S ha időben távol vagyunk is még a hiány fogalmának a modern művészetbölcseletben és antropológiában bekövetkező felértékelődésétől,1 azt leszögezhetjük, hogy Arany válságkorszakának költői gyakorlata pontosabban értelmezhető az esztétikai gondolkodás történetének e későbbi fejleményei felől, mint saját széptani ismeretei alapján. Létélménnyé mélyülő hiányérzetét a bukott forradalmak után nemcsak az egyéni életpályákat derékba törő drámai sorsfordulatok, s nem is pusztán a kollektív politikai kudarc közérzeti hatásai motiválják, hanem a modern Európa szellemi kultúrájának csődje is. A lesújtó diagnózist Arany magyar kortársai is megfogalmazták. A felvilágosodás észkultuszával már Vörösmarty leszámolt (Az emberek - 1846), a francia forradalom eszméi fölött Eötvös József mondta ki az ítéletet (Uralkodó eszmék - 1851), s az emberi szubjektumnak a romantikában történt felértékelése a Naplóíró Széchenyi szerint is igazolhatatlan hipotézisnek bizonyult. Igaz, a fejlődés, a haladás 1 József Attila mondja: „Az ihlet - világhiány. S mint ilyen az egzisztencia jelensége." Tegyük hozzá: a „világhiány" fogalma, illetőleg annak összekapcsolása az „ihlet"-tel mélyebb értelmet nyer, ha összevetjük azt a hiány antropológiai és szociológiai jelentésével. „Nem új keletű az a felismerés, hogy a Homo sapienst részint kielégíthető, részint kielégíthetetlen szükségletei késztetik olyan tevékenységre, amelyből a fennmaradásához nélkülözhetetlen anyagi és szellemi javak származnak [...] Herderig, sőt Platónig visszanyúlva a filozófiai antropológia az embert hiányok lényének, a természet egyetlen fogyatékos lényének tartja. Szerveinek hiányossága, ösztönéletének elszegényedése miatt természetes állapotában nem életképes, sőt nincs természete, azt saját magának kell megteremtenie a kultúrában. [...] Gehlen az embert hiányok lényének, Mangelwesennek nevezi". Balla Bálint, A szűkösség: Kultúrszociológiai tanulmányok, Bp., Osiris Kiadó, 2001,132-133. 272