Márfai Molnár László: Ahol a szerző megtörténik. Tanulmányok a 20. századi magyar irodalomtörténet köréből (Budapest, 2007)
Ahol a szerző megtörténik
Ahol a szerző megtörténik 61 állítása szándékos és kiélezett, és mint a Kosztolányira vonatkozó két lehetséges végpont jelenik meg előttünk. De nem erről van szó. Eddig két beszédmód kiképződését, és benne az író kétféle megtörténését követtük nyomon, ám mindez nem jelenti azt, hogy egymáshoz viszonyított végpontként kellene őket szemlélnünk. Az ironikus modalitásban képződő, illetve a saját vágyképződésének artikulálódására reflektáló beszédmódok az intertextualitás közegében újabb beszédmódok létesüléséhez járulhatnak együttesen hozzá. Ennek a testet öltése József Attila 1935-ös tanulmánya Kosztolányiról. A szöveg teoretikus rétege olyan metanyelvi képződményként jelenik meg, amely lehetővé teszi a szerzőnek az eddigiektől eltérő megtörténését, és amely meglepően kortársi közelségbe hozza a szöveg narrátorát: „A költeményt, a valóságosat, melyet a nyomtatott betűjel, a szavakká formált anyagi hangok zörejrendszere egyszerre idéz fel a szívben és az elmében, a tudattalanban meg a tudatban, költő és olvasó együtt alkotják. A költő írás közben olvasó is, s a költemény tudatformáját, az ízlést, az esztétikai szabályt a költő az olvasóból vonja el. Ha a mű formájáról, magáról a műről szólunk, nem is beszélünk egyébről, mint arról, hogy a költő, mielőtt tollat vett volna kezébe, milyennek fogta föl az olvasót."14 A szerző első olvasóként való tételezése, és így önmagától való eltávolítása József Attila tanulmányában kettős implikációhoz vezet. Egyrészt azt mondhatjuk, hogy József Attila fentebb idézett meghatározá14 József Attila: Kosztolányi Dezső, in József Attila művei II. (szerk. Szabolcsi Miklós, Szépirodalmi, Bp., 1977.) 226.