Márfai Molnár László: Ahol a szerző megtörténik. Tanulmányok a 20. századi magyar irodalomtörténet köréből (Budapest, 2007)

Ahol a szerző megtörténik

Ahol a szerző megtörténik 61 állítása szándékos és kiélezett, és mint a Kosztolányira vonatkozó két lehetséges végpont jelenik meg előttünk. De nem erről van szó. Eddig két beszédmód kiképző­dését, és benne az író kétféle megtörténését követtük nyomon, ám mindez nem jelenti azt, hogy egymáshoz viszonyított végpontként kellene őket szemlélnünk. Az ironikus modalitásban képződő, illetve a saját vágykép­ződésének artikulálódására reflektáló beszédmódok az intertextualitás közegében újabb beszédmódok létesü­­léséhez járulhatnak együttesen hozzá. Ennek a testet öl­tése József Attila 1935-ös tanulmánya Kosztolányiról. A szöveg teoretikus rétege olyan metanyelvi képződ­ményként jelenik meg, amely lehetővé teszi a szerzőnek az eddigiektől eltérő megtörténését, és amely megle­pően kortársi közelségbe hozza a szöveg narrátorát: „A költeményt, a valóságosat, melyet a nyomtatott be­tűjel, a szavakká formált anyagi hangok zörejrendszere egyszerre idéz fel a szívben és az elmében, a tudattalan­ban meg a tudatban, költő és olvasó együtt alkotják. A költő írás közben olvasó is, s a költemény tudatformá­ját, az ízlést, az esztétikai szabályt a költő az olvasóból vonja el. Ha a mű formájáról, magáról a műről szólunk, nem is beszélünk egyébről, mint arról, hogy a költő, mielőtt tollat vett volna kezébe, milyennek fogta föl az olvasót."14 A szerző első olvasóként való tételezése, és így önmagától való eltávolítása József Attila tanulmá­nyában kettős implikációhoz vezet. Egyrészt azt mond­hatjuk, hogy József Attila fentebb idézett meghatározá­14 József Attila: Kosztolányi Dezső, in József Attila művei II. (szerk. Szabolcsi Miklós, Szépirodalmi, Bp., 1977.) 226.

Next