Mezei Ottó: Magyar, európai, modern. Válogatott írások (Budapest, 2013)
Hosszú hatvanas évek
A SZÜRENON ÉS KISUGÁRZÁSA Az Iparterv-kiállítást követően 1969. április 27-e és május 4-e között zajlott le a Progresszív törekvésű (fiatal) festők és szobrászok elnevezésű kiállítás az angyalföldi József Attila Művelődési Házban. Ez a Csáji Attila szervezte tárlat a fél évvel későbbi, nevében is Csáji 1964-es sorozatára utaló Szürenon-kiállítás közvetlen előzménye volt. Az 1969-es tavaszi kiállítás résztvevői a következők voltak: Baranyay András, Csáji Attila, Csutoros Sándor, Gyémánt László, Méhes László, Papp Oszkár, Pauer Gyula, Rádóczi Gyarmathy Gábor, Siskov Ludmil, Visky Balás Csanád és Zeisel Magda. A kiállítás anyaga (valószínűleg kisebb módosítással) május elején bemutatásra került a rákosligeti Művészetbarátok Körében is, „zártkörű klubest” keretében.7 Az angyalföldi kiállítást Веке László nyitotta meg, Rákosligeten Körner Éva a bemutatott művészek munkásságát a posztimpresszionizmust elutasító szentendreiek, illetve az Európai Iskola törekvéseivel és Kállai Ernő bioromantika néven ismert művészetelméleti gondolataival hozta összefüggésbe. A kiállítók közül egy korábbi generációhoz, a „fényes szelek” nemzedékéhez tartozó Papp Oszkárt 203 a különböző törekvések szoros egymásutánja nemigen foglalkoztatta. Következetes elemző módszeren alapuló figuratív és nonfiguratív (absztrakt-szürreális) festészetét, az ő értelmezésében a természetelvűség sajátos kifejeződését, az ötvenes évek közepétől alakította ki. A hivatalos művészeti élettől távol tartotta magát, 1950-től falkép-restaurátorként dolgozott, így megkímélte magát azoktól a buktatóktól, amelyek nemzedéke számos tagjának előbb-utóbb szárnyát szegték. Kortársa, az irodalomtörténész Lukácsy Sándor nemzedéke „legkifejezőbb művészének” nevezte, akinek festészete egy egész értelmiségi korosztály szellemi megpróbáltatásainak hű tükre.8 Nem hagyható említés nélkül, a későbbiek szempontjából különösképpen, hogy a művészfiatalok mozgolódásának hajnalán - másfél évtizeddel az Európai Iskola felszámolása, hét évvel Kállai Ernő halála és öt évvel az emlékezetes 1957-es Tavaszi Tárlat modern szellemiségű termének bezáratása után -, 1962 legelején a 20. századi művészet és tudomány értelmében korszerű művészet(szemlélet) elfogadtatásáért szállt síkra az Új Írás hasábjain. Tanulmányát anakronizmus lenne kiterjedtebb érvényű programszövegnek tekinteni, de tény, hogy a későbbi szürenonosok munkássága több ponton érintkezik már 1961-ben megfogalmazott gondolataival, amelyeknek az említett időbeli korrespondenciákon túl Sz. T. Meljuhin A véges és végtelen problémája című művének megjelenése adott időszerűséget.9 Magának a Szürenon-programnak Csáji Attila a szerzője. „A szó bennem 1964-ben született meg - mondta később egy interjúban. - Az első két jelentés, a szürrealizmus és a nonfiguráció csupán a kiindulás. Mást is fed, például a szürrealizmus tagadását. És ezen túl jelenti a sur et nont, a felettit és a nemet. Nem az országot vagy a helyzetet tagadtuk, ahol mindez megszületett, hanem a divatot és a hivatalos irányzatot, a posztimpresszionizmust. Egy független művészi állapot szükségességét hirdette a Szürenon, a szabadság kényszerűségének az állapotát. Mert a művészet alapvető feladata 7 A rákosligeti kör vezetője azokban az években Tóth Tibor volt, aki a hatvanas évek közepén-végén több progresszív szellemiségű kiállítást rendezett. 8 Lukácsy Sándor: Papp Oszkár Veronika-kendői. Új írás, 1983/8. 9 Papp Oszkár: A valóságábrázolás korszerűsége a képzőművészetben. Új írás, 1962/1. Ugyanebben a hónapban került megrendezésre az Építők (Műszaki) Klubjában a Modern építészet - modern képzőművészet című kiállítás a Mérnöki Továbbképző Intézet, a Művészettörténeti Dokumentációs Központ és az Építők Klubja közreműködésével. (A katalógust összeáll., írta Körner Éva és Mándy Stefánia.) A kiállításon az alábbi művészek munkái szerepeltek: Antalffy Mária, Barcsay Jenő, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Kassák Lajos, Marosán László, Martyn Ferenc, Moholy-Nagy László, Ország Lili, Sikuta Gusztáv, Szántó Piroska, Vajda Lajos, Vásárhelyi Viktor, Veszelszky Béla. A kiállítás a sajtó részéről merev elutasításban, ironikus hangú fogadtatásban részesült (például Magyar Nemzet, 1962. január 11. és 12., január 19.).