Monostori Imre (szerk.): »Én sosem kívántam más emlékművet...« Vonulatok Németh László recepció történetéből. Az író születésének 100. évfordulójára (Budapest, 2003)
VII. A „rendszerváltozás” után 1990-2001
kedvéért: az egyik oldalon említhető Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter neve, míg a másikon Fejtő Ferencé, József Attiláé és bizonyos fenntartásokkal Ignotus Pálé.) Egy vita hevessége, radikalizmusa ugyanis még nem jelenti automatikusan annak tartalmi szélsőségességét is. Mi az tehát, ami nem igaz, mint általánosítható megállapítás? Általában, a mértékadó véleményeket figyelembe véve, egyfelől nem igaz az, hogy a népi tábor Nyugat-Európa-ellenes és Kelet-orientált lett volna, másfelől az sem igaz, hogy az urbánusok „hazátlanok”, nemzetellenesek lettek volna. Kétségtelen, hogy voltak eltorzult hangok is e vitában, amelyek alapot adtak e vélekedéseknek, de a fö hangsúly mégsem ezen volt. A népiek „harmadik út" koncepciója alapvetően nem Európa-elienes, liberalizmus- és demokráciaellenes elképzelés volt, hanem annak felismerése, hogy egy agrárjellegű, félig elmaradott országnak szükségszerűen bizonyos mértékig más utat kell választania, mint például a fejlett nyugati nagyhatalmaknak. A minőségszocializmus, a Kert-Magyarország, a parasztdemokrácia stb. fogalmak ezen útkeresés változatai voltak: nem Európából elvezető, hanem az adottságokhoz igazított megoldások - igaz, időnként valóban túlzottan az agrárszférára építő megoldások. Az urbánusok esetében pedig a nemzetellenesség vádja egyszerűen abból adódott, hogy ők, a nemzeti keretek természetes adottságnak tekintve, erről külön és erőltetetten nem kívántak beszélni. Nem tartották racionálisnak a nemzeti érzületre való állandó hivatkozást, sokkal inkább az olyan reformokban való gondolkodást, amelyek az ország felemelését szolgálják. A másik gyakran felmerülő félreértés, hogy a népiek nem akartak polgárosodást és piacgazdaságot, míg az urbánusok nem törődtek a faluval, a parasztsággal. A népiek esetében gyakran felvetették, hogy valamifajta agrárszocializmust, tágabban egyfajta nemzeti kollektivizmust - sőt nemzetiszocializmust (fasizmust) akartak. Kétségtelen, hogy a szövetkezés gondolata gyakran felmerült népi oldalon, de a parasztság felemeléséről vallott nézetek a parasztság civilizálódását, polgárosodását szorgalmazták elsősorban - s utána már lehetett gondolkodni új megoldásokon. Ahogyan Szelényi Iván írja, „...a magyar populizmus nem volt se antiszemita, se romantikus. A magyar populizmus legjobb képviselői legfőképpen antifeudálisak voltak, a nemzeti-rendi Magyarország, a nagybirtok, az úri keresztény középosztály kritikájára vállalkoztak, s egy a magyar sajátosságoknak megfelelő hazai polgárosodást sürgettek... A fiatal Erdei Ferenc és Bibó István értelmében vett népi gondolat nem antiszemita, hanem antifeudális, a rendi, úri Magyarország kritikája, a magyar feltételek, az európai perifériára szorult viszonyok között reális hazai polgárosodás programja. Ilyen értelemben Erdei és Bibó, sőt nagyobbrészt Németh László is a 19. századi magyar »centrista« - a nemzeti konzervativizmust az európai polgárjogi liberalizmus elveivel ötvöző - gondolkodás, Széchenyi, Eötvös és Kemény Zsigmond utódai.”2 Az urbánusoknál pedig nem arról volt szó, hogy a parasztsággal nem foglalkoztak. Egyszerűen az következett a szemléletmódjukból, hogy az ország egészének sorsát egy univerzális civilizációs folyamat részének tekintették, mely a nyugat-európai liberális és demokratikus értékek megvalósulását jelenti, s ehhez kell Magyarországnak is felzárkóznia: a polgárságnak, a munkásságnak és a régi uralkodó rétegeknek ugyanúgy, mint 2 Szelényi Iván: Válasz a Századvég körkérdésére a népi-urbánus vitáról. Századvég. 1990. 2. sz. 276.1. 783