Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Negyedik felvonás. Irodalom IV.
gyobb alkotója”, aki már-már úgy szólal meg, mint az Ige: „versei elemi hatásúak, kijelentései az evidencia érvényével szólnak, közlései felfedező közlések. Szavai mintha az első megnevezés teremtő feszültségéből születnének.” Sőt: Pilinszky óriássá növelése visszamenőleges is: ,A szöveg telítettségében csak néhány költőnk versenyezhet vele, az érett (!) Berzsenyi, a kései (!) Vörösmarty, az öreg (!) Arany, a végső (!!) József Attila egy-egy (!) versében láthatunk ilyet.” Vagyis, irodalmunk legnagyobbjai is csak legjobb pillanataikban érhetnek fel Pilinszky költészetéhez. Holott inkább fordítva igaz: amiképpen helytelen volt egykor csupán katolicizmusa miatt lebecsülni és a perifériára szorítani ezt a kétségkívül érdekes és értékes, humanista költészetet, azonképpen helytelen ma ugyanezért középpontba állítani és abszolútumnak kikiáltani. Meditációmat, úgy látszik, csak abbahagyni tudom, befejezni nem; még sok észrevételem volna. Nem vitatom a szerzőnek (és a tankönyv bírálóinak) a jó szándékát: minden szempontból korszerűbb tankönyvet akartak a korábbiaknál (érdemes is volna az előzővel összevetni, ez azonban egy külön írás tárgya lehetne). Ám a jó szándékot tőlem se tagadják el: én is korszerűbb tankönyvet szeretnék, de nem hiszem, hogy az egzisztencializmus korszerűbb világnézet a marxizmusnál csak azért, mert későbbi! Miközben sorra jelentek meg a tankönyvet támadó írások, Madocsai mellett — úgy tűnhetett — senki nem foglalt állást. Valójában nem egészen ez történt: Gyürey Vera az Élet és Irodalom, Szunyogh Szabolcs a Népszava hasábjain készült védelmébe venni az Irodalom IV-ct, ám a lapok szerkesztői úgy vélték, jobb, ha nem kapcsolódnak be a vitába. Sőt, Arató László írását sem közölte a Kritika (Az .pgyrészt-másrészt” dicsérete), holott ez semmiképp sem vádolható a tankönyv iránti egyoldalú elfogultsággal, emellett alapos elemzést ad a tankönyvháború hátteréről. Már csak ezért is sajnálatos, hogy Szerdahelyi István annak idején — ígérete ellenére — nem jelentette meg a lapban. 443