Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Első felvonás. Irodalom I.
Az új tankönyvek szerzőit jeligés pályázat útján választották ki, két-két - a pályaműben kidolgozott - fejezet alapján. Az I. osztály pályázatainak elbírálására 1976. március 9-én került sor. A bíráló bizottság tagjai a következők voltak: Dr. HonfTy Pál (elnök), Mész Lászlóné (titkár), Dr. Németh G. Béla, Dr. Komár Pálné, Serey Éva. A beérkezett hét pályázat közül az első helyet Kovács Endre, a másodikat Mohácsy Károly (mindketten gimnáziumi tanárok) pályaműve érdemelte ki. Kovács Endre 1976 őszén elhunyt. Az elsős tankönyv megírásával a Tankönyvkiadó Szegedy- Maszák Mihályt és Veres Andrást - a II. osztályos tankönyvpályázat nyerteseit - bízta meg, akik Ritoók Zsigmond klasszika filológussal hármasban láttak munkához. (Mohácsy Károly a szakközépiskolai tankönyv megírására kapott megbízást.) A tankönyv kézirata 1978 áprilisára készült el, átdolgozott változata ugyanez év szeptemberére. A kéziratot Gyürey Vera, Horváth Iván, Németh G. Béla, Péterfy Lászlóné és Serey Éva lektorálták. Németh G. Béla alapjaiban pozitív, de igen szigorú, kritikai megjegyzésektől korántsem mentes bírálatát a nagyközönség is megismerhette (Németh G. Béla: A tankönyvírás nehéz mestersége. Alföld, 1978/9. 58 — 75.). A kézirat egyik fejezetét, a Balassiról szólót, 1978 novemberében megvitatták az ELTE Modern Magyar Irodalom Tanszékén. 1979 elején megkezdődtek a tankönyv iskolai bevezetését célzó munkálatok. Az Irodalmi-nevelési Munkacsoport felkérte Kamarás Istvánt és az Országos Széchényi Könyvtárban működő Könyvtártudományi és Módszertani Központ Olvasáskutatási Osztályát az új tankönyv fogadtatásának vizsgálatára. Ennek során hetven tanárral és kétszáz diákkal készítettek interjút az ország különböző gimnáziumaiban, az anyagot száz óramegfigyelési jegyzőkönyv egészítette ki. A vizsgálat eredményeiről összefoglaló anyag készült, melynek legfontosabb tanulságait Kronstein Gábor és Kamarás István ismertette az írószövetség József Attila Körének vitáján (szövegüket a Közjáték: A JAK tankönyvvitája című fejezetben közöljük). 1979 elején Gyürey Vera és Veres András (Gartner Éva javaslatára) tervezetet készítettek a tankönyv bevezetését segítő rádióműsor-sorozatra, s az első felvételek már elkészültek, amikor - a tanterv körüli bizonytalanság okán - Aczél György leállíttatta a nyomdai munkálatokat. 105