Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Közjáték. A JAK tankönyvvitája (1982)
Magamban ezt úgy szoktam nevezni: antropológiai optimizmus.” Ez az a „sajátos magyar vitalitás”, amely mindig kimond egy „de”-t, egy „mégis”-t, egy „csakazértis”-t, amely mindig „Protestáló hit, küldetéses vétó”. Ez a vitalitás nem valami „biológiai adottság”, hanem a nemzetet a legnagyobb intenzitással képviselő írók, költők etikai felelősségéből fakad. Példa erre Lukács György, aki eldönthette, magyar vagy német tudós akar-e lenni, s aki, ha erről kérdezték, mindig egykori Ady-élményét idézte: a „protestáló hit, küldetéses vétó, eb ura fakó, Ugocsa non coronat” élményét. Ennek a hagyománynak jobban kellett volna tükröződnie a tanterv világirodalmi anyagában is. Mint annak idején a minisztériumban, Király István itt is Blake és Bums példáját hozta fel. „Blake nagy író volt, de nincs jelen a magyar szellem hatótényezői között, míg Bums nagyon mélyen, rendkívül mélyen benne van. Ezt a hangsúlyeltolódást szintén korrigálta a tankönyv. Vagy Shelley és Novalis. Novalis nagy író volt, a Hymen an die Nacht (.Himnuszok az éjszakához — a szerk.) nagy mű. De nincs jelen a magyar fejlődésben mint hatóelem. Shelley, Byron és Victor Hugo, a romantikának ez az ága nagyon nagy erővel benne van.” További példaként Mallarmét és Rimbaud-ot említette, a XX. századi szerzők közül pedig Kafkát és Hemingwayt. Ez utóbbiról megjegyezte, hogy újabban nyugaton „rossz a sajtója”, értéktelen bestseller írónak tartják. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy ott pillanatnyilag a romantikus kultúrkritikai áramlat kap nagyobb súlyt az irodalomtudományban, s ebből adódik az az esztétikai értékítélet, amely Beckett-et és Kafkát emeli piedesztálra Hemingway vagy például Romain Rolland rovására. Hemingway és Kafka ugyanazt az élményt fejezi ki: a világháború kiváltotta maradéktalan dezillúziót, a huszadik századi ember abszurditásélményét. De erre az élményre másképp reagál az egyik, másképp a másik. Hemingway válasza a tartás: „ha már élek, éljek ember módra”. És ez lényegében különbözik Kafka válaszától. A tankönyv ezeken a hangsúlyeltolódásokon nagyon sokat korrigált, de azért maradtak vitakérdések — folytatta Király István, és ez utóbbiak közül Az apostol értelmezéséről szólt bővebben. /íz apostol értékelésében központi kategória a tankönyvben az irónia és a tragikus irónia. [... ] Az én értelmezésemben az ironizált pátosz a kulcskategória.” Az ironizált pátosz a magyar forradalmi líra egyik vonulatának jellegzetes hangneme, amely Adynál, József Attilánál, Illyés Gyulánál és Benjámin Lászlónál is megjelenik, s melynek lényege — csakúgy, mint Az apostol esetében — az, hogy „az egyéni sors elbukhat, de a nembeli sors továbbmegy”. Ez a pátosz, Hegel 290