Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Negyedik felvonás. Irodalom IV.
éppen a főszerkesztő koncepciójának lényege, ehhez járultunk hozzá, ki-ki a maga területén.) Igaz, az események nagyon gyorsan túlhaladtak törekvéseinken, és az is igaz, hogy álláspontunk képviseletében sok kompromisszumot kötöttünk, főleg az 1954,55-ös időkben. És ma már látnivaló: e „közbülső álláspont” mögött volt ugyan reális, párton belüli politikai erő, de az nem tudott megszerveződni, érvényesülni; csak utóbb, 1956 végén, 1957-ben lépett igazán színre. Ilyen politikai háttér híján pedig egyre inkább elszigetelődtünk. * Ami a magam szerepét illeti a Csillagnál, az elsősorban a kritikai rovat és az „egyéb” anyag szerkesztése volt. Az elképzelésünk az volt, hogy a lap irodalmi és irodalompolitikai vonalának támogatására is, de általánosabb érdekből is a magyar kultúra, tudomány kimagasló értéket jelentő neveit kell megnyernünk, evvel a színvonalat is emeljük, és az értéket őrizzük. így került sor — és ez volt az én munkám — Bernáth Aurél emlékiratainak, Ferenczy Béni cikkeinek, utóbb volt professzoraim, Pais Dezső, Horváth János és Kodály Zoltán tanulmányainak közlésére. Sikerült rávennem Szabolcsi Bencét, hogy A csodálatos mandarinról szóló cikkét, majd Bartók életrajzát közölte a Csillagban, nagy lépést téve így a teljes Bartók-kép elfogadása felé. (Én akkor úgy gondoltam, hogy így kell a teljes Bartókért kiállni, és ezt többre tartottam, mint memorandumban követelni műve rehabilitálását, belekeverve azt a politikai harcokba.) De ebbe a vonulatba tartozott az 1954-es Nagy Lajos-szám és az 1955-ös József Attila-szám összeállítása is (máig érvényes és fontos közleményekkel). Gyergyai Albert, Mátrai László, Szekfű Gyula írásai és sok máséi így kerültek a lapba. Másrészt: a folyóiratba irodalompolitikai, irodalomkritikai cikkeket írtam, általában hosszabb, összefoglaló jellegű „anyagokat”, publicisztikus ízű írásokat. Ezekben (és mások által írt hasonló tanulmányokban) próbáltuk megvédelmezni a lap vonalát, azt a bizonyos „közepet”, kifejteni álláspontunkat. Ma újraolvasva az írásműveket, először is „fanyelvük”, hivataloskodó hangjuk tűnik fel, bár egyik sem javasolt, kért, követelt közvetlen adminisztratív beavatkozást (az nem a Csillag profilja volt), mindent tudó attitűdjük ma már magamnak is visszariasztó. Egy másik vonásuk: abból a szándékból, hogy a teljes helyzetet, a teljes folyamatot fogják át, művek és alkotók csak példáivá lettek egy-egy folyamat illusztrálásának. Tudom, hogy ez bántotta és bántja leginkább az 424