Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Negyedik felvonás. Irodalom IV.
ka és az irodalmi élet központi orgánuma a Csillag lett, melyet ekkor Király István szerkesztett (1950 és 1953 között Aczél Thmás).”] Régi vita megoldatlan problémái .jegecesedtek ki” ebben a könyvben, a tanterv körüli tisztázatlan kérdések kerültek elő újra. Nem Madocsai a hibás — folytatta Király professzor —, ő ugyanis nem él benne az irodalmi életben, nem ismeri ki magát ebben a közegben, fantomokat lát, fantomokkal hadakozik. A Tankönyvkiadó a felelős: az hozta ilyen nehéz helyzetbe a kulturális kormányzatot és az egész magyar közoktatást. A lektorok sorába kötelessége lett volna meghívni „másként gondolkodókat” is, interdiszkurzfv konszenzusra kellett volna törekednie. A tankönyvek megjelentetésében intoleráns magatartás tükröződik, a kiadó visszaélt hatalmával. A továbbiakban Király István a tudománypolitikusok felelősségét hangsúlyozta. Úgy vélte, a tankönyvvita elkerülhető lett volna, ha megfelelő vitaetika alakul ki a tudományos és a kritikai életben. Ehelyett árnyékbokszolás és stigmatizálás folyik: a marxista szemléletet a konzervativizmussal és a szakma fejlődésétől való elszakadással azonosítják. „Elvtelenítik ezzel a polémiát”, úgy tűnik, mintha személyes kérdésekről lenne szó. Tudományetikai szempontból megengedhetetlennek tartotta, hogy a tankönyv bibliográfiájában nem szerepel a Világirodalmi Lexikon [főszerkesztője Király István, felelős szerkesztő Szerdahelyi István]. A tankönyv állami dokumentum — hangsúlyozta ezután a hozzászóló —, amely támogatja a szocialista irodalmat és tűri a humanista irodalmat. A „tűrés” kategória elnevezése némiképp félreérthető, hiszen a humanista irodalom szövetségesünk, példa erre Pilinszky és Csoóri felteijesztése a Kossuth-díjra. De ez nem kisebbíti felelősségünket abban, hogy minek adunk egy tankönyvben támogató hangsúlyt. Aránytalan például a tankönyvben a folyóiratok kiemelése: az Újhold túlhangsúlyozása, a Forum, a Csillag és a Valóság elhanyagolása. Miért hiányzik Simon István, Darvas József vagy például Kovács András és Varga Imre neve? Miért kap Benjámin kisebb hangsúlyt, mint Mészöly Miklós? Miért tekinti a tankönyv József Attila költészete egyedüli folytatójának Pilinszkyt? Miért fordulnak meg a hivatalos kultúrpolitika hangsúlyai a tankönyvben: ami ott tűrt, itt támogatott, és megfordítva. Király ezután az ifjúság szemléleti-világnézeti válságáról szólt, s arról, hogy a szocialista értékek ellentmondásossá válása hogyan vezetett a fiatalok körében egyre általánosabban tapasztalható dezilluzionizmushoz. Ezt az állapotot a kultúrpolitikának tudomásul kell vennie és okulnia kell belőle, de a szocialista értékekért ki kell állnia, méghozzá nem egyéni vitákban, 465