Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Negyedik felvonás. Irodalom IV.
güket nem tagadtuk, hanem — különösen az első kötet elméleti bevezetőjében — magunk is állítottuk, ám, ellentétben a korábbi tankönyvek kereken kimondott politikai haszonelvűségével, mi ezt mélységesen közvetett, mégpedig esztétikailag közvetett jelenségként mutattuk be. Ez szakkérdés, melyben álláspontunkat rég megvédték nálunk hivatottabbak. Amit egyes bírálóink óhajtanának, az esztétikai folyamat ideologizáló rövidre zárása, a valóságnak meg nem felelő és amellett pedagógiailag is rikítóan hiteltelen dolog lenne. Máskor is előfordul, hogy bírálóink szakkérdéseket fújnak föl ideológiai ellentétekké. Benjámin példáján és az egzisztencializmusén mutatom ezt be. Ha jól értem szavait, Fekete Sándor azzal vádolja Madocsai Lászlót, hogy Benjámint igazából nem azért értékeli kevésre, mert esztétikailag jelentéktelen a költészete, hanem azért, mert Benjámin — minden kétsége és töprengése ellenére — rendíthetetlen híve rendszerünknek. Ám higgye el a Tisztelt Értekezlet, igenis lehet minden politikai meggondolástól függetlenül gyenge költőnek tartani Benjámint! Én annak tartom, éspedig nem szocializmus-ellenességem okán. 1956. október 23. és november 4. között, tudjuk, Benjámin is, Illyés is egy-egy verset tett közzé. Illyését valamennyien ismerjük, s bizonyára sokan gondoljuk úgy, hogy talán nem okos dolog ezt a gyönyörű verset a mi rendszerünknek minden történelmi távlat nélkül, a közlési tilalom által magára mindenben érvényesnek elismernie. Benjámin gyászódájáért, amelyet az elesett felkelők sírhantjára szerzett, bezzeg nem sírok:__ lánctalpakon, egyenruhában jött a HÁLÁL értetek Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett. De már emléketektől is veszik el a becsületet. ” (Stb.) Nem elemzem, csak megállapítom, hogy ez a vers zeneietlen, üresen pufogó, szónokias, hazug. Igenis legyen szabad Benjámin költészetét — éspedig nemcsak e rossz verse alapján — esztétikailag jóval kevesebbre tartani, mint Illyését és sok más kortársáét is! Ne legyen ő protekciós! Ami pedig az egzisztencializmust illeti, ma már ebben a dologban sokkal tisztábban látunk, mint a hatvanas évek elején. De egyáltalán egzisztencialista-e a negyedikes tankönyv? 1. József Attila és Heidegger között Németh G. Béla sem állapított meg többet annál, hogy közöttük szellemi rokonság van, melynek környezetük hasonlósága lehetett az alapja. A tankönyv sem megy tovább ennél. Pedig talán mehetne is: most jelent meg Tverdota György tanulmánya, melyben a legmegbízhatóbb emlékiratot, a Vágó Mártáét értelmezve megállapítja, hogy 475