Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)

József Attila emlékhelyei az Alföldön

tetők?” - szólt a bácsi: „hogy hínak?” - kérdezte. Attila közben fog­ta a kezemet, nem akarta elengedni. Ekkor mondtam meg a nevét, s ekkor következett, hogy a bácsi kijelentette: „Nem Attilának, hanem Pistának fogják hívni.” Attila nem nagyon szólt bele ebbe. 1. színész Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön a nevelőszüleim Pis­tának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem halla­tára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöb­bentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem, döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem ve­zetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá; olyan em­berré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgál­ja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik, az amit ő maga gondol, hogy - Attilának hívják. Makai Ödönné József Eta Bementünk a házba, ott volt a rokonság, várták a „lelenceket”. En­gem a bölcsőhöz állítottak, hogy ringassam. Attila még nem kapott munkát, mindössze négyesztendős volt. Aztán szétszéledt a rokon­ság, aludni tértünk, én a kuckóban aludtam, Attila a sutban. 1. színész Itt éltem hétéves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a fa­lusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Makai Ödönné József Eta Attila mindössze kétszer kapott ki Gombaiéktól. Késő nyár volt. Összejöttek a családtagok, és a gazda azt mondta: „Pista, nézd meg a lovakat.” Attila kiment, majd visszajött, leült, és hallgatta a falusi­ak rémtörténeteit a fej nélküli emberekről és másról. Csöndben hall-270

Next