Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
József Attila esztétikája
megpróbál szilárd pontot (kedvenc szavával, pozíciót) kialakítani a „nagyrealizmus” és az avantgárd szélsőségei között. Ám nem tetszik, hogy eközben a dogmatizmust feszegető, új utakat kereső kiváló kritikusokat kétely nélkül tessékeli ki a marxizmusból „kispolgári”, „romantikus antikapitalista” álláspontra. Kitűzött célja is helyénvaló: örökségünk fölmérése nem öncélú, sőt éppen akkor eleven, ha napjaink kérdéseire ad feleletet. Tájékozottsága is tiszteletre méltó: filozófiatörténeti képzettsége képesíti őt arra, hogy fölfejtse József Attila világnézeti fejlődésének szálait, kimutassa a költőnek és a gondolkodónak eszmei forrásait, kijelölje eredményeinek jelentőségét a marxista gondolkodás történetében, és megmagyarázza - ez példamutató is eljárásában - a kritikus és teoretikus József Attila tévedéseit, félrecsúszásait. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy a kommentár sokszoros áttételén keresztül a végső eredmény mindig József Attiláé-e, nem pedig Forgácsé? Vagyis: nem magyaráz-e bele a költő szavaiba olyat, amire ő nem is gondolt? József Attila le sem írja az „elidegenedés” szót, s bár igaz, Marx ifjúkori művéből merítve úttörőként tárgyalja az „eldologiasodást”, mégis túlzás, hogy Forgács könyvének terjedelmes harmadik részét ennek szenteli. Másutt a költő csak példaként említi Balzac nevét, s a szerző ebből A Balzac-probléma címmel egész fejezetet kerekít. A Szép Szó szerkesztői üzenetében odavet a költő pár szót a játékosság és művészet viszonyáról. Ebből is Schillerig visszamenő fejtegetés támad; s inkább abból, amit József Attila nem mondott, semmint abból, amit leírt, messzemenő következtetéseket von le a költő „játékelméletéről”, kimutatván fölényét nemcsak Ortegához és Huizingához, hanem még Plehanovhoz és Lukácshoz képest is. Ha mindezt valószínűként, föltevésként tenné, tanulságosnak és termékenynek ítélnénk; kijelentő, sőt parancsoló módja azonban elriaszt. Mert József Attila teoretikus munkássága nem általánosítható ily mértékig, s nem tartható a marxista filozófia egyik csúcsának. Szerencsére a részletes elemzés során Forgács is hitelesebb. Jó szemmel emeli ki már az útkereső, tévelygő költő nézeteiből is legérettebb írá-121