Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
Utószó
UTÓSZÓ 1947-ben nyelvjárástanból doktoráltam, s a nyelvészeti tanszéken Klemm Antal hadsegéde voltam, míg 1950 elején titoizmus vádjával ki nem rúgtak. Az év végén Ortutay Gyula kinevezett a karcagi múzeum konflis igazgatójává. (Az egyszemélyes múzeumot hívtuk így. Legföljebb egy hivatalsegéd volt még benne.) Ott lettem néprajzkutatóvá. 1952-ben Ortutay Makóra helyezett az onnan megszökő, de a múzeumnak jó érzékkel József Attila nevét adó Pesovár Ernő után. A papíron létező múzeum kötelezett: elkezdtem a költő kéziratait, köteteit, képeit, emlékeit kutatni. Ott lettem irodalomtörténésszé. A József Attila kritikai kiadáshoz bőven volt hozzátenni valóm. 1954-ben hazakerültem Szegedre, s Baróti Dezső bekapcsolt a Juhász Gyula kritikai kiadás munkálataiba, sőt 1956 után az egész vállalkozás rám maradt. Közben már József Attila és Juhász Gyula életművén kívül Tömörkény Istvánról és Móra Ferencről is írogattam. Gályapadom meggátolt abban, hogy monográfiákban összegezzem, amit róluk gyűjtögettem. Az így élt Juhász Gyula (1980, 19832) és a Móra Ferenc (1989) csak jellegében meghatározott és terjedelemben korlátozott vázlat lehetett. Most, túl a hetvenen, igyekszem betakarítani szétszórt írásaimat. Ilyen monográfiapótló kalászát eredménye volt a Tömörkény világa (1997) című gyűjteményes kötetem, ilyennek készül a Móra műhelyében (1999), és ilyennek szánom válogatott írásaimnak e gyűjteményét is. Mutatja, hogy 1954 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal foglalkoztat József Attila életműve. A túlzottan filológiai jellegű vagy terjedelmes írásaimat (József Attila-textológia, 1954; József At337