Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
Utószó
tila Szegeden, 1955; József Attila Makón, 1957; József Attila közöttünk, 1980) nem tartalmazhatja. Azt is tudom, hogy egy-egy kérdésben nem én mondtam ki az utolsó szót, sőt bizonyára tévedtem is. Az időrendi közlés arra is jó, hogy történetieden válaszokat ne lehessen rajtam számon kérni. Ám van néhány írásom, amelynek az időbeli közlése történeti tanulsággal jár. Révai Józsefnek a költőről vallott fölfogását - ha szőrmentén is, de - kritikailag vizsgáló tanulmányomat (Proletár költő - nemzeti klasszikus, 1962) az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője elnéző mosollyal utasította vissza; csak Mocsár Gábor vállalta. A fasiszta kommunizmust emlegető verset is idéző cikkemnek gyanútlan közléséért {József Attila a dogmatizmus ellen, 1963) a Szegedi Egyetem naiv szerkesztőjét, Dér Endrét leváltották, s némelyek a bölcsészkaron várták, hogy újból megtámadhatnak. Csak lustaságuk volt nagyobb dühüknél. A József Attila-irodalom időközben könyvtárnyira gazdagodott, s teljessé vált Szabolcsi Miklós monografikus tetralógiája (1963-1998) is. Mégis azt hiszem, az itt olvasható írások is tartalmaznak nézeteimmel és - mind az életrajz, mind az életmű - részleteivel maradandó tudnivalókat József Attila hatalmas és sokszínű teljesítményéről. 338