Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
Proletárköltő - nemzeti klasszikus
érthetetlenül kitűnik - ugyancsak kettős értelme volt: egyszerre jelentette a magyarságnak a Horthy-rendszer reakciós uralma alól és az utódállamok szorongató bilincseitó'l való megszabadulásba vetett hitet. Előttem pillanatig sem kétséges, hogy ilyen kettős értelmű József Attila „letiport hazája” is. Ha túlzás is tehát 1922-23-ban arról beszélni, hogy József Attila „az elbukott proletárforradalomra gondolva” utal a Révai idézte versekben (s túlzás a Fiatal életek indulóját „munkásfiatalok” szócsövének tartani, hiszen csak egy kicsiny szegedi költőcsoport - értelmiségi, kispolgári avantgardisták - programverse volt!), annyi kétségtelen, hogy József Attila költészete már ekkor is a munkásmozgalom, a szocializmus felé mutatott, s ezt szolgálta sajátos proletárnépiessége is, melyet Révai ezúttal is helyesen, fontosságának, szerepének megfelelően jellemez. Néhány ponton újabb megállapításokat tesz József Attila-problémák című tanulmánya második fejezetében is, mely az avantgardizmus helyét jelöli meg József Attila költészetében. Újból hangsúlyozza, hogy a költő indulása idején egyszerre volt népies és avantgardista. Megint megállapítja, hogy az avantgardizmus történelmileg szükségszerű lépcsőfok volt a szocialista líra kialakulásának történetében, ám a közelmúltban lezajlott modemségvita félreértései ellen is óvóan emeli föl szavát: „Az a körülmény - írja -, hogy József Attila számára az avantgardizmus leküzdése és túlhaladása szükségszerű szakasza volt szocialista lírája teljes kiérlelődésének, semmi esetre sem jelenti ennek az egyszeri történeti ténynek általánosítását, minden időkre érvényes törvénnyé emelését.” Kiemeli József Attila hamaros szakítását az expresszionizmussal, Kassák elleni éles kritikájának jelentőségét, hangsúlyozza, hogy ettől kezdve a költő a valósághoz való fordulást követelte a költészettől, s ezzel „egy realista esztétikáért szállott síkra”. Révai kétségbe vonja Horváth Mártonnak azt a megállapítását, mely szerint a szabad vers, amikor a politikai harcban visszaesést tükröz, a művészetben - a maga korában - bizonyos szempontból fejlődést jelent. Szerinte a szabad vers művé90