Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
Proletárköltő - nemzeti klasszikus
József Attila-tanulmányában is szigorúbb, merevebb irányban vitte tovább, vagy éppen korrigálta az 1956-ban már fővonalaiban helyesen kidolgozott József Attila-portrét. De ezt a néhány, az előbbiekben már visszaigazított túlzását nem tekintve, második József Attilatanulmánya is jelentős irodalomtudományunk számára. Különösen fontos, amit a József Attila problémák utolsó fejezete, bármi röviden is, fölvet: József Attila és az új klasszicizmus kérdése. Előttünk már nem kétséges, hogy nemcsak Ady Endre, de József Attila is klasszikusa a magyar költészetnek; új módon klasszikus költők, akiknek helye ott van a magyar Parnasszuson Petőfi mellett. De ugyanakkor - s erre most Révai is figyelmeztet bennünket - ezek a klasszikusok élők, elevenen hatók. Elnöki megnyitójában az akadémiai József Attilaülésszakon Sőtér István joggal mondotta: „Új költészetünknek nem lehet más kiindulópontja, mint ő... Mindmáig nincs modernebb és korszerűbb költő nála... József Attila világirodalmi jelenség, a szocialista világlírának egyik legnagyobb alakja...” S hadd idézzem befejezésül ugyancsak Sőtértől azokat a szavakat, melyekkel Révai József előadását bevezette: „Az az úttörő szerep, melyet ő a magyar irodalomtudomány marxista gondolkodásának, szemléletének kialakulásában betöltött, most mintegy kiegészül, kikerekedik József Attilával foglalkozó tudományos alkotó munkájában.” Mint igyekeztem kimutatni, Révai életművének ez a kiegészülése, kikerekedése - egyúttal oeuvre-jének sajátságos lezárása - egyszerre volt a marxista-leninista tudomány történelmileg objektíve szükségszerű terméke és egyénileg a nemzeti sors problémáin vívódó politikus és tudós önvizsgálatának szubjektív eredménye. Alföld, 1962. november-december. 96