Péter László: Mindörökké Szeged. Válogatott írások (Budapest, 1997)
Kortársak
ÍME: AZ EMBER Berczeli Anzelm Károly válogatott versei „Magyar költő volt 1918 és 1982 között” — ltja e kötet előszavában Mészöly Dezső. Szeged költője, teszem hozzá, mégis elfeledtük. Első verseskötetéről 1927-ben, első novelláskötetéről 1928-ban itt a Délmagyarországban Juhász Gyula írt. 1937-ben a szabadtéri játékokon bemutatott verses misztériumát, a szegedi hagyományokat művészetté költő Fekete Máriá-t Bálint Sándor méltatta. 1982-ben ugyanezeken a hasábokon Apró Ferenc búcsúztatta. A magyar szónak sokoldalú művésze volt. Avantgárd költő, változatos formaművész; e képességét latin, olasz, spanyol, német, angol műfordításaiban is kiválóan kamatoztatta: Janus Pannonius magyar tolmácsolásában úttörő és fölülmúlhatatlan. Szülővárosáról családregényként is helytálló tetralógiát (Hullámsír, Mesterhegedű, Előjáték, Kamaszok) írt. Olaszországi kalandozásait is színes képekben örökítette meg (Kék ég alatt). Életművének tetemes része máig kiadatlan. Hazám nem istápolt, s még társaim se voltak / közöny sorvasztott itt lelketlenül — kesereg Hazám című költeményében. Számkivetve érezte magát ő is, akár Juhász Gyula. A város felett című versének végén mégis reménykedik, s megfogalmazza a művészek örök non omnis moriar vágyát: mert egyszer oly idő jön, hogy kellek majd, s én őriztem magam. Vajon eljött ez az idő? József Attilával indult együtt, később a Szegedi Fiatalokkal tartott, de elváltak útjaik. „Különös, magányos tehetség” — írta róla kortársa, Sőtér István. „Ijesztő az a makacs bezárkózás, amellyel az alkotás enyhet adó, balzsammal kínáló alkalmait elhárítja magától.” Alkat és sors egymásra licitált. Nem véletlenül jellemezte 432