Péter László: Mindörökké Szeged. Válogatott írások (Budapest, 1997)
Örökhagyók
ifjabb Réh Jánosra, II. József állítólagos unokájára tehát, akiről most beszélünk. Ez a Réh János Fölsővároson született 1812. november 12-én. Édesanyja, Müller Franciska is neves, a Városnak több közéleti szereplőt adó, elmagyarosodott német famíliájából való volt. Az ifjú Réh János Pozsonyban elvégezte a jogakadémiát, s alig 22 éves, amikor szülővárosában ügyvédi gyakorlatba kezdett. Ott volt a Palánki Kaszinó megalapítói között, s 1834- ben a tisztikar tagjává, a kaszinó ügyészévé választották. 1837- ben Тагу Pállal ő alakította meg Fölsővároson a Társalkodási Egyletet. Ez a Maros utcai kiskaszinó lett a Bach-korszakban a nemzeti ellenállás fészke. Itt játszott Latabár Endre társulata, őrizve a magyar szót, és itt húzta éjjel-nappal a cigány: Megvirrad még valaha, Nem lesz mindig éjszaka! 1920 és 1926 közt ez az akkor már elöregedett, vizes falú ház lett a Munkásotthon, amelybe rendszeresen eljárt Juhász Gyula, s amelyben 1924/25-ben megfordult József Attila is. A nemzetőrtiszt 1848-ban Réh Jánost, a hajdani pozsonyi jurátust, természetesen a helyi radikálisok közt találjuk. Ekkori szereplését Reizner János rosszindulatúan ítélte meg. A Város történetírója Osztróvszky Józsefben (1818—1899) látta a helyi közélet legjelesebb alakját, s mivel Osztróvszky meg Réh — bár mindketten a haladás és a nemzeti függetlenség hívei voltak — ma már ki nem deríthető okokból nem szívelték egymást, Osztróvszkynak Réh Jánosról alkotott kedvezőtlen véleménye átháramlott Reiznerre. Azt állította pl., hogy az 1848. májusi választásokon Réh szeretett volna főbíró lenni, „de miután önérzetes modoránál fogva hívei nemigen kerültek, sértett büszkeségből a 203