Péter László: Mindörökké Szeged. Válogatott írások (Budapest, 1997)
Kortársak
Vajtai István 1951. augusztus 31-ével a textilipari technikum tanára lett, majd 1952. július 15-én adjunktusként Vajda László mellé került a tanárképző főiskolára. Egy év múlva docensnek nevezték ki. Kivételes tudása, példás embersége itt is több tanári évjárat élet- és irodalomszemléletére hatott. A költészet varázsa 1954. november 15-én Vajtai István előadást tartott az írószövetség szegedi csoportjának összejövetelén „a költészet varázsáról”. Ebben hadat üzent a lírai sematizmusnak. A költészetben eluralkodott képmutatásnak, hazudozásnak. Hiányolta az átélt, hiteles mondanivalót, a versben testet öltő izgalmat, szenvedélyt, és a szép szót, az olvasót is megejtő formát. Mindazt, ami a magyar költészet legnagyobbjainak hagyományaiban példa. Adyt, József Attilát, Kosztolányit emlegette. Előadását 1955. februári számában közölte a Tiszatáj. Mire megjelent, éppen megkezdődött a Nagy Imre elleni, címkéje szerint „a jobboldali elhajlás” elleni kampány. Szegeden erre a célra Vajtait meg engem szemeltek ki céltáblául. Engem Ladányi Benedek városi első titkár a Belvárosi Moziban tartott városi nagyaktíván ítélt el „múltba fordulás” vádjával; a szegedi művelődési örökség föltárásával, ápolásával — úgymond — eltérítem az értelmiséget a szocialista építés időszerű tennivalóitól. József Attila Szegeden című tanulmányom két mondata miatt pedig Székely Lajos — a szürke eminenciás — szervezett hajszát ellenem a Délmagyarország hasábjain. (Ezt még Révai József is „mondvacsináltnak” minősítette. Mikor megmutattam levelét Székelynek, az volt a válasza: „Szegeden más a dolgoknak az akusztikája!”) Vajtai tanulmányának elítélésére irodalmi vésztörvényszéket hívtak össze. (Az épületes „elvi vitát” Pósa Péter foglalta össze a Délmagyarország 1955. április 24-i számában.) Jellemző, hogy mint magát illetékesnek tartó „irodalomkritikus”, fölszólalt Ladányi Benedek is. „A cikkben foglalt hibák is 406