Rába György: Az ünnepektől a hétköznapi ünnepek felé. Babits és a százéves Nyugat költői (Budapest, 2008)
Valami a belső formáról
34 változata csak akkor kapja meg belső formáját, ha műfajának egyszersmind metamorfózisa. József Attila Elégiá-jának címe előre jelzi a belső forma különleges célját. A görög-római antikvitásban az elégia füvolaszóval kísért sirató volt, szubjektív fájdalmat panaszoló, lelki gyötrelmet kivetítő költemény. De már szeretőjének verebét gyászolva Catullus a veszteség kisszerű tárgyát olyan jóval csekélyebb dimenzióba vonja, melynek játékossága eltörli az elégia pátoszát. Az újkorban a preromantika (Young, Gray) föléleszti az elégia kultuszát. André Chénier a guillotine árnyékában szerepversként is hellén ízlésű siratóéneket ír (A fogoly lány), mint ahogy a német romantika, jelesül Hölderlin (Menonpanasza Diotimáért) „a végtelen nosztalgiákat hordozó romantikus szerelem nyugodt, elvérző fájdalmát” zengeti ki.43 Goethe Római elégiái-t viszont itt-ott ironikus szkepszis, sőt idilli oldódás fűszerezi, Marienbadi elégiá-уа pedig, lévén A szenvedély trilógiájának tagverse, a rapszódia és a katartikus magatartásforma közt csapong. Rilke Duinói elégiái hellyel-közzel imába átcsapó meditációk, Tóth Árpád viszont a tűnődés sodrában sztoikusán emelkedik fölül az emberi sors egyéni és emberközi tragédiáin (Elégia egy rekettyebokorhoz). József Attila Elégiába azzal lepi meg az olvasót, hogy közvetlen benyomásra leíró vers, mint például A puszta télen. Minthogy azonban minden cím rámutatás, élnünk kell a gyanúperrel, hogy az előrejelzés keltette várakozás és a szöveg természete közti ellentét vezet a belső formához. A vers gyászának tárgya a pusztuló külváros, közelebbről egy elhagyott gyárudvar naturális zsánerrajza, melyet épp csak megérint egy-egy sirató észrevétel. A műfaj eredendő elvárása és a kompozíció szociális vádirata teremti meg a toposz egyszeri alakváltozatát. Ugyancsak az elégikus magatartásformára mintáz gyökeresen más, József Attiláétól is eltérő variánst René Char Fastes című prózaverse; a cím leginkább Ünnepek-nek értelmezhető. „A nyár kedvenc szikláján dalolt, amikor megpillantottalak; a nyár dalolt, távol tőlünk, akik csönd voltunk, vonzódás, szomorú szabadság, tengerebb még a tengernél is, melynek hosszú, kék ásója előttünk szórakozott.