Rónay László: Sebek áztatása. Visszaemlékezések (Budapest, 2014)
s fülünkbe zengett a mű legidőszerűbb gondolata: „Hát ne félj és ne aggódj, árva had, / Mert van néked vezéred: Jézus az!" Először illett volna szólnom a főszerkesztő Pénzes Balduinról, aki Sík Sándor lemondása után cserélte föl a pannonhalmi bencés tanárságot az Új Ember főszerkesztőségére, de róla sokkal hitelesebben írt többször is Szeghalmi Elemér, aki hidat képezett a nagy nemzedék és a fiatalabbak között, mígnem kihajózták az Új Embertől (Freskó és pasztell címmel kiváló esszékötete jelent meg, találó arcképeket írt a lap újságíróiról, ő maga is a katolikus irodalom elkötelezettje). Pénzes óvatosan lavírozott az adott lehetőségek között, sokszor talán túl óvatosan. Sokat szenvedett gerincbántalmai miatt, ráadásul sok megaláztatást kellett elviselnie, ezért szívesebben ült szobájában íróasztalánál a cikkeket olvasva, javítgatva. Ismertem az almanach-líráról írt művét és később találó cikkeit olvastam a Pannonhalmi Szemlé ben. Ma is látni vélem, amint fájdalmas arccal, szenvedését palástolva sorolja a következő számba tervezett cikkeket. Leghátul, egy nagyobb, kifűthetetlen szobában, a „nyolcasban” üldögélt Doromby Károly. Hozzá bármikor bemehettem, kedvesen fogadott, barátságosan leültetett, s máris folyt belőle a szó. Rengeteget tudott, műveltségének sokoldalúsága elképesztett, mindenhez hozzászólt. Asztalának és fiókjának kaotikus rendetlensége a főszerkesztővé előlépett Mihelics professzort, aki hallatlanul pedáns és rendszerető volt, őrületbe kergette, amikor némelyik kézirat után nyomozott. Jó barátja, Heinrich Böll műveinek egy részét ő fordította, sokat segített apámnak Michelangelo verseinek tolmácsolásában, s fontos szerepet játszott a„Vigilia-asztal” szervezésében, összetartásában. Egy időben hevesen udvaroltam idősebbik lányának. Mindkettőnk szerencséje, hogy útjaink elváltak, alaptermészetünk teljesen különbözött. Karcsi magas kort ért meg, halála után lapjában búcsúztattam el, mint a múlt egyik legkedvesebb szereplőjét. 51