Rónay László: Sebek áztatása. Visszaemlékezések (Budapest, 2014)
Az „ismeretlen” Kunszery Gyula Kunszery Gyulát mindig bácsinak tekintettem, úgy is szólítottam. A legbátrabbak egyike volt azok között, akiket ismerhettem. Magányos asztalánál üldögélt az Új Ember hatalmasra méretezett szerkesztőségi szobájában, zöldes színben játszó írógépén írta cikkeit, amelyek közül jó néhány íróasztala fiókjában maradt. Gyula bácsi megingathatatlanul dacolt a tilalmakkal, ugyanúgy, mint a háború előtt a Magyar Nemzet publicistájaként. Irodalmárnak indult, s ezt a vénáját élete végéig megőrizte, neki köszönhetjük például József Attila néhány addig ismeretlen versének felfedezését és közlését. Szépírói pályája dicséretesen indult: a Nyugat 1935-36-os novellapályázatán Az ismeretlen című elbeszélése dicséretben részesült, s a lap 1936. szeptemberi számában le is közölték. Második verseskötetét (Magamtól Istenig) Radnóti Miklós méltatta ugyancsak a Nyugat ban. Amikor első könyvem írásához gyűjtöttem anyagot, őt is kérdeztem irodalmi kapcsolatairól. Szokása szerint levélben, „vállalati papíron, írógépen és borítékkal” válaszolt. Ebből tudtam meg, miért távolodott el az irodalmi élettől. „Akkoriban - írta - az idők nagyon kezdtek elkomorulni (1938-ban már Anschluss!). És én valahogyan úgy éreztem, hogy az írói kötelesség most le- és kivonulni az »elefántcsonttoronyból« és részt venni a csatamezőn a szellemi szabadságharcban - egyszerű közkatonaként. Még az Anschluss évében megindult a Magyar Nemzet, s engem felszippantott a publicisztika. A nyugatos szellemiséget tehát más fórumon és más eszközökkel ápoltam és terveztettem. A lap Szellemi honvédelem rovatának lett egyik legbátrabb cikkírója: védelmébe vette a jobboldali támadásokkal szembeszállva József Attilát a Katona Jenő szerkesztésében megjelent Jelenkorban (A baloldali költő és a jobboldali víziló, 46