Rónay László: Szoborpark (Budapest, 2008)

Költőnk és kora

Költőnk és kora József Attila életművének jegyében telt a műit év, amikor megszámlál­hatatlan konferencia, tanulmány, könyv, est idézte e kivételesen nagy költő emlékét. Híres vitázó volt, rettentően kedvelte a kiélezett eszme­cseréket. Örökségének ez az eleme is tovább él, a kutatók is egymásnak esnek, leszedik egymásról a keresztvizet. Nézegetem a Költőnk és kora című gyönyörű kiállítású könyvet, amelyet Szabó B. István és Asperján György szerkesztett, a kísérőkönyv­­nyi tanulmányt Tverdota György írta, a képeket Sárközi Éva szerkesztette. Nézegetem, s arra gondolok, lám, a képek nem veszekszenek. Békésen megfér a kötetben József Attila és Babits Mihály, a csoportképeken csak­nem a kor minden jeles írója, művésze feltűnik, mindig kis, de jól tájé­koztató magyarázatokkal. Ott .látjuk a költő életének minden szereplőjét, azokat is, akik, mint például Sigmund Freud, közvetve befolyásolták sorsát, s azokat is, akiket tisztelettel üdvözölt, mint Thomas Mannt, aki­nek csillaga mellett ma már az övé is hasonló fénnyel ragyog. S az utolsó megrendítő fotó: sírja a szárszói temetőben, felirata: Itt nyug. József Attila élt 32 évet. Körülötte virágok, és nyaranta katicabogarak tömegére is em­lékezem. Talán rá sem fért volna híres versének legelső szakasza: íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem. ha eltemet, ki eltemet. A kultuszképzés egyik érdekes eleme a költő sírjainak váltogatása. Szár­szón drámai halála - az is jellemző, hogy öngyilkosságának tényét is két­ségbe vonják, a nemzet költője nem lehet öngyilkos - után tíz évvel már úgy emlékeztek az idősebbek, hogy hatalmas temetése volt, díszsír­helyet kapott, Pestről előkelőségek sora érkezett. Igaz, ami igaz, a szellem 82

Next