Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
A Nagyon fáj költészete
mondata szó szerint tér vissza József Attila A bűn-ről írt költeményében. Hasonlóképp a többi bűn-verssel egyidőben keletkezett Egy büntetőtörvényszéki tárgyalás irataiból című befejezetlen József Attila-versben a vádlott, akárcsak Kafka regényhőse, a bírájától akarja megtudni bűne igazi természetét: Bűnös Azért jöttem, hogy följelentsem magam, mert nem bírom tovább adni a szendét, ostobát. Szótlanabb, némább bűne nincsen enyémnél senkinek, bevallom. Szeretném, hogyha itt, te vád, szemtől szemembe mondanád a bűnt. Mert nem lehet meghalnom. Vádló Én legyek bűnének tudója — mit motyog a reménytelen! Én csak a bűnöst ismerem ki szemét lesüti s kitolja! Mit vall be? Amit mind tudunk már — iramló fényt a tengeren, de bűne íze (rengve lenn) fogai s ínye között bujkál! Bíró Lépj közelébb s figyelj. A törvény tudod, betellik szószerint. A bíróság, ha rád tekint, a tűzön ítél, nem a pörnyén. Míg eleven bizonyság nincsen, míg itt nem illan fürge tény, bár szánlak, fiam, nincs remény, a bíróság föl kell hogy mentsen. 104