Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)

A Nagyon fáj költészete

zik. (Tímár György egy francia József Attila-válogatáson dolgoz­va összegyűjtötte a költő verseiben az éhségre, illetve az evésre vonatkozó utalásokat, költői képeket, és a felsorolás végén meg­állapítja: „Az ember beleborzong”.)180 A rendszertelen élet és étkezés tovább súlyosbítja gyomor- és idegpanaszait, ugyanakkor kezelőorvosa, dr. Rapaport Samu, észrevéve az analízis hatástalanságát, illetve káros voltát, meg­szakítja a költő analízises kezelését. Maga is rádöbben életvi­telének tarthatatlanságára. Ezért költözik le 1934 márciusában Hódmezővásárhelyre kisebbik nővéréhez, Etához, aki időköz­ben hozzáment Jolán korábbi férjéhez, József Attila valamiko­ri gyámjához, Makai Ödönhöz. Itt nővére családjánál, Makó és Szeged szomszédságában, nővére gyerekei és saját gyermekkori emlékei között élve kezdi el egyre fájóbb önvizsgálatát, melynek megdöbbentő dokumentuma az a hat önanalízist végző levél, melyet orvosának Pestre küldött.181 Az 1934-es év első felében szinte nem is ír újabb verset. Az Eszmélet-e.n és a [Magad emész­tő...] kezdetű versén dolgozik, melyek közül csak az Eszmélet je­lent meg 1934 augusztusában a Pesti Napló-ban és a hódmező­vásárhelyi Hetivásár című lapban. A moszkvai írókongresszus­ról való mellőztetés hatására keserű cikket ír a helyette meghí­vott Illyés Gyula és a moszkvai emigráns magyar írók ellen. Lel­kiállapotáról Veres Péterhez írt levele tanúskodik: „... bizonyára olvasta, hogy mit írt a „Társadalmi Szemle” Külvárosi éj című könyvemről. Én álmarxista, szociálfasiszta, burzsoábérenc rene­gát vagyok. De költő. Ők viszont nem burzsoábérencek és nem költők.”182 Még Hódmezővásárhelyen kezdi el írni A szocializmus böl­cseleté című tanulmányát, mely 1934 novemberében jelent meg a Magyar Szociáldemokrata Párt ideológiai folyóiratában, a Szocializmus-ban, melyben végképp leszámol a kommunista mozgalomhoz fűzött korábbi illúzióival. Ugyanennek a „leszá­molásnak” dokumentuma a [Diványon fekszem...] című vers és Az e sorok írója költő kezdetű tanulmánytöredék. Mélyen átélt szocialista világnézetéről a legjobban az 1934 őszén írt Alkalmi vers a szocializmus állásáról című verse tanúskodik: 93

Next