Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
József Attila: Nagyon fáj
Kezes állat. No, szóljatok rá! Mi tudjuk a nevét. 55 És látjuk már, hogy nemsoká mind térdre omlotok s imádkoztok hozzá, ki pusztán a tulajdonotok. De ő csak ahhoz húz, ki néki 60 enni maga adott... lm itt vagyunk, gyanakvón s együtt, az anyag gyermekei. Emeljétek föl szivünket! Azé, aki fölemeli. 65 Ilyen erős csak az lehet, ki velünk van teli. Föl a szívvel, az üzemek fölé! Ily kormos, nagy szivet az látott-hallott, ki napot látott 70 füstjében fulladni meg, ki lüktetését hallotta a föld sok tárnás mélyeinek! 53 — 54 Kezes állat. No, szóljatok rá! /Mi tudjuk a nevét. A korábbi képek folytatásaként nevezi a költő „kezes állatnak” az „elvadult” gépet. A megvadult állat, a dühösen ugató kutya, nevének hallatára elcsöndesül. József Attila költészetében igen nagy szerepe volt a „neveknek”. Önmagát A hetedik című költeményében úgy jellemzi, mint „kit a szó nevén szólít”. Tverdota György külön tanulmányban foglalkozott József Attila „név-varázs” elméletével és gyakorlatával, melyet épp A város peremén-ben emelt „a gondolati költészet magaslataira”. (Tverdota György: József Attila névszemlélete. In: Ihlet és eszmélet. 72—92.) Nem véletlen az sem, hogy utolsó versének, az [íme, hát megleltem hazámat...] egyik kívánsága, hogy „nevemet / hibátlanul Írják fölébem, / ha eltemet, ki eltemet.” 61 —64 A költő az „anyag gyermekei" materialista képét követően a Zsoltárok és a Szentmise szövegének jellegzetes formuláját („sursum corda”) alakítja át az „Emeljétek föl szivünket!” felszólítássá. 67 Föl a szívvel, az üzemek fölé! A sor a korábban keletkezett Munkások utolsó sorait variálja, ahol „a munkásság majd a sötét gyárra / szegzi az Ember öntött csillagát”. Az ötvenes évek József Attila-kiadásaiban önkényesen az „öntött csillag” helyett „vörös csillag” szerepelt, annak ellenére, hogy a versnek ilyen kéziratváltozata nem ismeretes. 71—72 a föld/sok tárnás mélyeinek A tárna később is visszatér a költő képzeletvilágában, az Alkalmi vers a szocializmus állásáról — Ignotusnak című költeményében: „Ha beomlanak a bányát / vázazó oszlopok, / a kincset azért a tárnák / őrzik és az lobog”. 151