Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
„A legenda oda” - József Attila-problémák a tények tükrében
Attila költői fejlődését, verseit rendszeresen közölték,76 köteteiről a lap legnevesebb munkatársai: Ignotus, Tersánszky Józsi Jenő, Fenyő László, Németh László, Illyés Gyula, Füst Milán és Halász Gábor közöltek többnyire elismerő kritikákat.77 Más kérdés, hogy a Nyugat munkatársai éppúgy mint a kortársak legtöbbje — talán csak Kosztolányi Dezső és Bálint György kivételével — bár érdekes és eredeti költőnek tartották József Attilát, de nem ismerték fel költészetének zsenialitását és egyetemes jellegét. Jó költőnek tartották, de nem látták meg benne a költőzsenit. Ahogy a kortárs Rónay György fogalmazza meg egy tanulmányában: „Hogy a magyar költészet történetében József Attila lírája korfordító jelentőségű, ez ma közhely. Akkor egyáltalán nem volt az.”78 Ezt a megállapítást támasztja alá a költőt egyébként is kedvelő Füst Milán Medvetánc című kötetről írt tanulmánya, melyet a Nyugat 1935. márciusi számába írt: „Azon tűnődöm, hogy miért tesznek e rendkívüli tehetségű ember versei olyan hideg benyomást. Mert, hogy a szívemet nem fűtik fel, az kétségtelen.” És erre példaképp épp a Mama című verset hozza fel, mert úgy véli, hogy a vers lezárásában a költő „egy jó ötletért, egy szép szóért feláldozza az édesanyját”.79 József Attila csak a halálát követő visszaemlékezésekben jelenik meg mint „kedves” és „hetyke” alak, „varázslatos egyéniség”, „petőfis megjelenésű és kiállású”, mindenkit magával ragadó költő, mindenki kedvelt és szeretett Attilája. (Tverdota György figyelmeztet arra a magyar irodalomtörténetben egyedülálló esetre, hogy József Attilát olyanok, akiknek nem volt személyes vagy meghitt kapcsolatuk a költővel, még a róla író irodalomtörténészek is, minden további nélkül „leattilázzák”.)80 Sajnos József Attila életében más volt a „barátok” véleménye és a költővel szembeni viselkedése. Ismerőseink legtöbbjét határozottan zavarta, idegesítette állandó vitakészsége, szerepelni vágyása, túlzó, tolakodó szeretet-éhsége. Komlós Aladár visszaemlékezésében említi, hogy „Attila körül a húszas évek végén kedvezőtlen közvélemény kezdett kialakulni”.81 Sándor Pál szerint a tekintélyes munkásmozgalmi vezető, Madzsar József, akinek szemináriumait a fiatal költő állandó kérdésfeltevéseivel zavarta, mindent megtett azért, hogy megszabaduljon tőle, mert szerinte „megviseli az idegeket”.82 Nagy Lajos, akivel egy kávéházba jártak, nemegyszer panaszkodott fiatal barátja tolakodó és tudálékos modora miatt. Az 1936-ban közölt Budapest Nagykávéház című regényében egy meglehetősen ellenszenves figuraként, bolond, szélkakas, mindenkitől csak 40