Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
„A legenda oda” - József Attila-problémák a tények tükrében
5. József Attila szerelmei Az utóbbi években több tanulmány foglalkozott József Attila személyiségével, betegségének és öngyilkosságának okaival, és természetesen társkapcsolataival is. Ezeknek a tanulmányoknak közös jellemzője, hogy az idő távlatában a visszaemlékezések alapján, elsősorban egyik első szerelmének, Vágó Mártának, illetve élettársának, Szántó Juditnak a költőről írt könyvei alapján kívánják „rekonstruálni” a költő érzelmi életét, nőkhöz való kötődéseit. Ám hamis következtetésekre juthatunk, ha a több évtized távlatából, bizonyos kultúrpolitikai és kiadói elvárásoknak is eleget tévő visszaemlékezésekre hagyatkozunk, hiszen ezek érthető módon meglehetősen szemérmesen fogalmaznak, hogy a végén valóban úgy tűnhet, hogy József Attila mindegyikükben csak a „Mamát” kereste volna.93 Anélkül, hogy a költő magánéletének nem nagyközönségre tartozó kérdéseit érintenénk, mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy ez a visszaemlékezésekből túlzottan is „anyás” költő írta a XX. századi magyar szerelmi költészet legszebb és legnagyobb verseit. Már fiatalkori szerelmes versei, a Ringató, a Klárisok, az Áldalak búval, vigalommal is olyan „rejtelmekről” árulkodnak, melyeknek logikus következménye lesz a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi dala, az Oda, míg a szerelem és a férfi nő utáni vágyakozásának még mélyebb rétegeibe vezetnek a pszichoanalitikus kezelést vállaló asszonyhoz, Gyömrői Edithez írt versei, a Gyermekké tettél, a Magány, a Nagyon fáj. Az utolsó évben született Flóraversek pedig arról tanúskodnak, hogy a költő tisztában volt a szerelemnek és a szeretetnek életében betöltött szerepével, hogy Flóra szerelme lett volna az utolsó kapaszkodó: a betegségtől való megszabadulás, az életben való megmaradás egyetlen útja és lehetősége: Már nem képzelt ház üres telken, csinosodik, épül a lelkem, mivel az árnyakkal beteken a nők között Flórára leltem. Ő a mezőn a harmatosság, kétes létben a bizonyosság, lábai kígyóim tapossák, gondjaim mosolyai mossák. (Flóra 5.: Megméressél!) 45