Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
„A legenda oda” - József Attila-problémák a tények tükrében
az ekkor már a költőnek nem jelenthetett megoldást, enyhülést. Azoknak a szenvedélyeknek a tüzében, amelyek a Nagyon fáj verseinek megszületését lehetővé tették, elégett az ember. Aliogy Beney Zsuzsa mondja: „Az a szenvedély, mely életét és művészetét kiteljesítette, mintegy csúcsra emelte, 1936 végén a Gyömrői Edit szerelem kialvásával (vagy látszólagos kialvásával) a költő életét is kioltotta.”114 Ezért érezzük a korszak záróversének a Mama legendájával is leszámoló Kései sirató-1, amelyben a gyermek, „ki csügg anyja szerelmén” nemcsak azt veszi észre, hogy „a legenda oda”, de kimondja az utolsó év és egész élete (életünk) summáját: „Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbálni csalni. / Eta küzd, hát abba, / ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.” Ezért nem jelentett, nem jelenthetett igazi reményt, kitörési kísérletet az élete végét még bearanyozó Flóra-szerelem, és nem azért, mert az 1937 februárjában megismert és megszeretett fiatal gyógypedagógusnő nem viszonozta volna érzéseit, nem vállalta volna egy beteg ember szerelmét, vagy ahogy a legenda mondja, mert József Attila helyett mást, Illyés Gyulát választotta volna. Nem. Nem sikerült, nem sikerülhetett, mert ekkor József Attila már súlyos, gyógyíthatatlan beteg volt, és ennek maga is tudatában volt. Egyik utolsó versében pontosan megfogalmazza, hogy ez a szerelem nem más, mint költői képzelem, ő már nem képes a szerelemre, már elindult „az istenek ellen” — Könnyű fehér ruhában: Megalkotom szerelmemet... Égitesten a lábam: elindulok az istenek ellen — a szívem nem remeg — könnyű, fehér ruhában. 8. „Bolondot játszottak velem”- József Attila betegsége A Szép Szó 1938. évi József Attila emlékszámában a költő kezelőorvosa, a későbbi nemzetközi hírnévre szert tett pszichiáter, Bak Róbert írt tanulmányt József Attila betegségé-ről, és Németh Andor 1944-ben megjelent/ózse/Ata/n-monográfiájában is igen fontos kérdésként jelentkezik a költészet és betegség kap62