Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
„A legenda oda” - József Attila-problémák a tények tükrében
csolatának elemzése. Az ötvenes években természetesen nem esett több szó József Attila idegbajáról, mert az öntudatos proletárköltő sémájába nem fért bele a betegség, a gyöngédségre vágyódó ember képe. A hatvanas években ez annyiban változik, hogy ekkor már „betegségén úrrá léve” írja meg kései verseit. Az utóbbi két évtizedben „divattá” vált József Attila betegségének elemzése. Pszichiáter orvosok írtak „pathográíiai” tanulmányokat a költő betegségéről szaklapokba, pszichiáterek és pszichológus szakemberek folytattak irodalomtörténeti, irodalomtörténészek pszichoanalitikai és pszichiátriai tanulmányokat, hogy ezáltal közelebb kerülhessenek József Attila „titkaihoz”. Már 1982-ben pszichiáterek és irodalomtörténészek közös munkájaként jelent meg Bókay Antal, Jádi Ferenc és Stark András könyve „Közietek lettem én bolond...” címmel, az irodalomtörténész Szőke György orvosi diplomát szerezve írja meg az „Úr a lelkem” című kötete József Attila tanulmányait (1992), míg a legtekintélyesebb pszichiáter, pszichológus, valmint József Attilakutatással foglalkozó szakemberek 1992-ben kísérőtanulmányaikkal együtt jelentették meg József Attila betegségének addig elzárt dokumentumait a Miért fáj ma is. Az ismeretlen József Attila címet viselő kötetben. József Attila betegségéről, neuraszténiás panaszairól mindig is tudtunk, hiszen maga a költő is beszámolt róla a Curriculum vitae-ben: „A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg... Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. ... Ezután Pestre jöttem. ... Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki — az OTI előbb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia grávisszal.” Melyhez még hozzátehetjük 1937-ben írt töredékét: Pszichoanalitikai kezelésbe kerültem, mint neurotikus beteg. Mint jellemezzem betegségemet? Eles eszűnek tudtam magamat, ki az elvont fogalmak hazájában könnyen honára lel; képzelő tehetséggel megáldottnak (sokszor megvertnek gondoltam), ki képek között úgy tűnik el, mint lombos erdő zöld remegései közt a megriadt madár. De a valóságos életben teljesen tanácstalanul álltam. Nem éreztem kapcsolatot 63